Önutálat.

Szia,drága Olvasóm!
Örülök, hogy egyáltalán még itt vagy és engem olvasol.Elég régen hoztam már új részt, persze mindezen már sem Neked, sem nekem nem kellene meglepődni. Tudjuk, hogy szar alak vagyok, hidd el érzem is.
A mai nap folyamán többször is kerültem olyan helyzetbe, amikor csak arra tudtam gondolni, hogy elég volt - befejezem.

Persze ezalatt nem az életet tettem félre, csupán a küzdést. Arról a küzdésről beszélek, hogy jó legyek mindenki számára. Hogy jó barát, jó tanuló, jó gyermek legyek - így lettem délutánra az a romhalmaz, aki most ír Neked. Az a romhalmaz, aki minden szaron bőg, aki a nyúzott, szakadt pólójában fekszik az ágyon és írja a füzetébe ezeket a sorokat, és közben azon gondolkozik, honnan a picsából szerezzen lap-topot, hogy mindez a neten is fent legyen, hogy esetleg segíthessen másoknak, talán Neked. Oké, tény, hogy ha én kibeszélem magamból a problémámat az nem segít másnak, de ilyen helyzetben jó tudni, hogy más is érez, érzett így. Megnyugtató a tudat, hogy nem vagyunk, vagyok egyedül.
Minden azzal kezdődött, hogy havonta egyszer, öt napon keresztül igazi nő vagyok - és a mai az első nap. Már ez betett, a többi már csak ráadás volt.
Ráadás az, hogy otthon beütött a krach - kevés pénz és tartozás a banknak, amiről senki sem beszél szívesen, ahogy én sem igazán. De nem is az a fontos, hogy mindez miért, mikor és hogyan történt, hanem, hogy mindet mit vált ki emberekből, jelen esetben belőlem. Miután anya közölte, hogy van egy kis gubanc - ami elég NAGY - kiakadtam, pánikba estem. Kapzsi dolog, de az első gondolatom az volt, mi lesz, ha nem lesz pénzünk. Nem csak magamért, a szüleimért is aggódtam, aggódom a mai napig. Tudom, hogy anya magát hibáztatná, ha nem lenne meg mindenünk, mi apával pedig magunkat, hogy hagytuk, hogy anya így érezze magát. Minden normális ember - szerintem - valamilyen szinten önmagát marcangolja ezért; én sem tettem másként. Eszembe jutott, hogy ha nem ennék ennyit, egyrészt nem lennék ilyen tagadt, másrészt nem költenénk ennyi pénzt kajára, vagy mondjuk, ha nem lennék könyvbolond, ha nem járnék drága iskolába, ha nem lennék kolis, ha nem én lennék én, talán nem történik meg mindez. Aztán mi történik? Az emberkénk kiakad, hogy mindez vele történik.
Pipa.
De mindez egy hosszú folyamat, mely a mai napon teljesedett ki. A harmadik ok a bili kiborulására, a "barátok". Később tuti megbánom ezt az idézőjelet.
Mindenki érezte már úgy magát, hogy senkinek és semminek sem jó. Ezeket a következtetéseket pedig a környezetéből vonhatja le az ember.
Alapjáraton nem tartom magam jó barátnak. Türelmetlen vagyok, akaratos és féltékeny. Lehet fura, de szeretem, ha egy barátom igazán az enyém. Nyugi nem zárok senkit sem a pincébe, de azért a lényeget fogtátok. Mindig is olyan barátságot akartam magamnak, mint amilyen a filmekben van - feltétel nélkülit és igazat, ahol nem számít az alak, kinézet, családi háttér és pénz. Néha úgy érzem, mindez megvan, amit megfogalmaztam, de ilyen ratyi pillanatokban, mint ez a mostani, úgy érzem, kicsúszik a kezemből minden, akárcsak egy hal. Ilyenkor esélytelennek tartom az egészet, sőt már abban is kételkedem, hogy létezik-e egyáltalán ezen a Földnek nevezett szarkupacon olyan, hogy barátság.
A lényeg a lényegben, hogy van három rohadt jó barátod az osztályban. Elvagytok, rengeteget nevettek, húzzátok a másik agyát, csináltok közös programokat és nincs olyan szünet, amit csendben töltenétek el. Egy nap azonban semmi nem történik veletek. Nem beszéltek, ha mégis a legszebb szavatok az egymáshoz. hogy kuss.
És nem tudod, ez miért történik. Nem tudod elképzelni, mit tehettél, hogy ezt érdemled bizonyos dolgok után. Elképzelhetetlennek tartod, mégis megtörténik.
Én úgy látom, hogy a pénz a gond, és a közös érdeklődési kör hiánya. Míg a barátom - hívjuk FényManó-nak - imád ruhákat vásárolni, élni, bulizni. Addig én a kockás ingemben és Puma cipőmben szarok a divatra, és totál hidegen hagy, vajon a telefontokom passzol-e a ruhámhoz. Nem hoz lázba a pénteki buli lehetősége, örülök ha a hóban nem akad el a busz. És nem okoz örömet az, ha anyámékat le tudom húzni több tízezer forinttal, mert "nekik van miből adni". Hát, érdekes.
Pont ma beszéltem az egyik barátnőmmel, Vivivel, hogy akármennyire tud egy olyan ember, mint én, olyan emebrekkel hülyéskedni és haverkodni, mint FényManó és a hozzáhasonló Fényemberekkel, soha sem leszünk olyan barátok, mint amilyet a fentiekben említettem. Nem fogjuk tartani a kapcsolatot érettségi után, nem egymásnak mondjuk el a pletykákat, amit azelőtt két perccel hallottunk, nem leszünk ott a másik életében létező fontos mérföldköveknél, és harminc év múlva már csupán ismerősök leszünk Facebook-on, és ha az értesítések között látjuk a másik nevét, csak arra tudunk majd gondolni, mintha ezelőtt ismertem volna. És én félek ettől az időszaktól.
Nagy valószínűleg mindez egy apróbb kiborulás, amit én nagy drámaként élek meg és holnapra már semmi sem lesz belőle, mert a gond eltűnt, akár hamu a szélben. Ennek ellenére köszönöm, hogy mindezt végig olvastad és itt voltál velem.