A sokadik összegzés.

Nem ez az első összegzésem és legyünk őszinték - nem ez lesz az utolsó bejegyzésem amiben mondhatni fél évet foglalok össze, mivel.:

a.) nincs kedvem írni

b.) lusta vagyok írni

c.) nincs miről írni és nem vagyok hajlandó a milliomodik 333 kérdés rólam TAG-et megcsinálni...majd mikor már mindenki elfelejti ismét felpezsdítem a témát.

d.) az első kettő végül is tök ugyanaz.

És valljuk be, mindig van az ember életében néhány olyan szakasz vagy pillanat, amit féltetlenül meg kell osztania valakivel. Természetesen ez lehet szomorú vagy éppen boldog történés - jelen esetben változó - , méghozzá olyan emberrel, aki valamilyen szinten átérzi az ő helyzeted, tanácsot tud adni vagy a legfontosabb; egyszerűen együtt érez veled, letörli a könnyeidet, megölel, vagy csak néhány kedves szót tud szólni hozzád. Személy szerint mindig is jobban tudtam a negatív, szomorú történésekről, eseményekről írni, na nem mintha semmi pozitív és vidám dolog nem történne az életemben, csak éppen sokkal vevőbb vagyok az ilyen témára. Számomra sokkal egyszerűbb egy negatív gondolatot megfogalmazni, mint a Boldog vagyok ezredik szinonimáját megkeresni és ecsetleni, hogy nekem milyen jó az életem - abszolút nem adná vissza a teljes valóságot.

Kezdjük mondjuk a szeptembernél. Önként, egy kicsit szorongva tértem vissza a kollégiumba, egy enyhe, bimbózó szerelem után, ami hamarabb halt meg, mint egy muskátli a Szaharában. Könnyes napok jöttek, majd mentek megállíthatatlanul egymás után és ez érvényes a boldog napokra, amikor is annyira nevet az ember, hogy már azért zokog. Októberben a kórházakat jártam egy akkora cisztával a petefészkem mellett, mint egy ásványvizes flakon kupakja. Pontos méretarány teszem hozzá, kereken 2,5 centiméter. Igen, kicsinek tűnik, de elképesztő mekkora fájdalmat bír okozni, ennyi NO-SPA injekciót még életemben nem vettem be. Eljött a november, mikor is hivatalosan is nagykorúvá váltam. Azóta előfordult, hogy számomra ismeretlen emberkéket láttam el cigarettával, úgy, hogy még életemben nem dohányoztam. Elérkezett a várva várt december, vele együtt az a fantasztikus karácsony, amikor lószar sem történik. Ott állsz a karácsonyfa előtt, teljesen fáradtan, mivel előző nap egy kurva esszét fogalmaztál meg, mivel a tanárok egy kicsit sincsenek tisztában a szünet fogalmával. Átadjátok egymásnak az ajándékokat, amik egy kicsit sem okoznak számodra meglepetést, mert vagy tudtad mit kapsz, vagy te vetted meg magadnak. A csodás szilveszter, mikor édesanyádat éjfél előtt nem sokkal ágyba cipeled, mivel az epekő okozta fájdalomtól lábra sem tud állni. Valamint az a csodás éjszaka, amikor te már hajnali fél egykor ágyban vagy és úgy horkolsz, akár egy vén nagypapa. Az eszméletlenül fantasztikus január, a visszatérés hónapja, mikor döbbenten hallgatod, ki mit zsebelt be karácsonyra. Egy autót, egy motort, egy Rolex karórát, négy könyvsorozatot. Te pedig büszke vagy arra a három könyvre, amiből egyet magadnak vettél, mert igenis megérdemled a picsába már! Aki azt mondja, hogy szánalmas magadnak karácsonyi ajándékot venni, az hivatalosan is bekaphatja!

És aztán itt a február, a kívülállás és a számkivetettség hónapja. Istenem, mennyire tetszik ez a hónap. Kezdjük ott, hogy egy barátnőm - nem nevezzük nevén, mert miért is tenném? - szerelmes lett, még ki tudja mikor, hányadik alkalommal. Azokból, amiket hallottam és ami információ morzsákat elejtett, és amiket a srácról alapjáraton tudtam, nem tűnt annak a monogám fazonnak. Lekoptatta a csajt, aki ezt nem tudta elfogadni. Nem is, hogy nem tudta elfogadni ez így nem egészen pontos, mondjuk inkább azt, hogy nem mondott le róla, reménykedett a végsőkig, hogy igenis lesz valami. Szent meggyőződése volt, hogy az a srác az igazán CapsLK-os Ő. Hát, nem így lett. Bár ki tudja, mit hoz Nagykálló bárja. Lényeg a lényegben - semmiről nem tudtam, holott állítólag én voltam - nagyon múlt idő - az egyik legjobb barátnő - még inkább múlt idő. És mit tesz egy lány, aki kíváncsi, nem ivott kávét aznap és igenis érzékeltetni akarja, hogy ő létezik és érdekli mi történik a barátnőjével?

A TIPPELÉS IDEJE.

A TIPPELÉS IDEJE.

A TIPPELÉS IDEJE.

ÉS HÁROM.

KETTŐ.

EGY.

LEJÁRT.

Nos, aki azt a választ adta, hogy névtelenül feltesz egy kérdést ask.fm-en az nagyon jól tippelt.

Szánalmas, nevetséges, mégis egy icipicit vicces is. És mi történik?! Annak az ismeretlen, konkrétan senkinek mindent, de mindent elmond az utolsó apró sóhajtásig én pedig ülök a gép előtt és sírva röhögök, miközben annyit nyögök, hogy Ezt nem hiszem el! Természetesen én magam is tudom, hogy nem ez volt a legjobb Derítsük ki, mi nyomja az ismerősöm szívét! hadjárat mégis, előbb lőném magam tökön, minthogy egy névtelen akárkinek elmondjam, mit jelent számomra egy srác, legyen akármilyen romantikus az az indok. Természetesen kiderült a nagy turpisság és azóta csend és hullaszag, hogy drága történelem tanáromat idézzem. Aztán jöttek azok a véget nem érő, hatalmas csendek, amiket még élvezel is egy kicsit. A nagyon-nagyon hosszú facebook-os beszélgetések, amelyekben leírod, mit miért tettél és, hogy mik is vezettek el idáig. Biztosítod a másik két barátnődet, hogy nem fog megszakadni a kapcsolatod velük. Már akkor tudtam, hogy ez mekkora kamu, most azért mégis szíven üt. Ha ezt olvassák, mert ki tudja, biztos az lesz az indok a némaságra, hogy miért fordulok el, miért nem beszélek velük, miért keresem más társaságát?

Miért?

Mert kurvára nincs kedvem végignézni, hogy hogyan csinálunk úgy, mintha minden normális lenne, mintha nem léteznék. Miért kellene olyan idegőrölő beszélgetéseket végighallgatnom, amik már azelőtt is felbaszták az agyam, mielőtt csend telepedett közénk? A pillantások, miközben mesélnek egy vicces, érdekfeszítő történetet, hogy Na vajon figyel? És ha igen, miért? Azt hiszem ilyenkor kap el az egyelőre még csak emlegetett szívinfarktus. Bár, ha így haladok előbb temetnek el, minthogy kimondhatnám, hogy Takarodj haza!

A beszélgetések a szüleimmel erről a témáról, anyukám aggódása, hogy zavarja, hogy elveszítem a barátaimat és, hogy egyedül maradok és a többi. Félhetnék tőle, mert valljuk be; minden okom meglenne rá. Mégsem teszem.

Miért?

Mert mióta számít rendes barátságnak az olyan, hogy csak akkor beszélsz a másikkal, mikor blogoltok? Vagy mikor a másik két barátnőd nem hív meg egy buliba és nincs kinek panaszkodni?

Nem hiszem, hogy ezért érdemes lenne könnyeket meg zsebkendőt pazarolni.  Ezért és még más okok miatt is örülök, hogy kollégista vagyok. Eszméletlen jó és megnyugtató érzés, hogy olyan emberek vesznek téged körül, akik már majdnem négy, három vagy éppen két éve ismernek, elfogadják minden szarságodat, nem akadnak fenn azon, ha egy kicsit keményebben vagy éppen nem mézesmázosan szólok hozzájuk és nem bólogatok úgy minden tettükre és véleményükre, akár azok a bólogatós kutyák a kocsik műszerfalán. Hozzászoktunk egymás rigolyáihoz és tényleg, nem akadékoskodunk, és nem húzzuk fel az orrunkat azon, ha valaki azt mondja Na most kussolj el és tömj valamit a szádba, mert kurvára idegesítesz! Felmerülhet bennetek a kérdés, hogy Uram atyám, "vidéken" ez normális? És azt kell mondjam, hogy nálam ez már mindennapi, attól függ, ki tartja ezt pozitív vagy éppen negatív tulajdonságnak.

És íme itt van a régóta várt március. Hol is kezdjem? Eldöntöttem, hogy a kezembe veszem a sorsom. Valóban, ez már a sokadik alkalom, de most már meg is próbálok tenni érte. Minden ugye a fentiekben ecsetelt helyzetekkel, szituációkkal kezdődött. Rájöttem, hogy nekem nem minden esetben megfelelő ez a közeg. Mondjuk semmilyen iránycélom nincsen, és őszintén nem is kell, hogy legyen. Hiszen ki tudja tizennyolc évesen, teljesen önállóan megmondani, hogy Igen, én ezzel szeretnék foglalkozni, mert szeretem és van értelme! Emberek, akkor azt mondom, hogy az alvás a kedvenc tevékenységem, azt mondják jól is csinálom. Kitörölhetem vele a seggem egy tizenhét másodpercig tartó cifra után. Rendkívül nehéz feladatnak tartom megmondani, hogy igen ezt megéri csinálni, nem fogsz beleőrülni és viszed is vele valamire. És mit tesz egy lány, aki világáról nem tud?

A TIPPELÉS IDEJE.

A TIPPELÉS IDEJE.

A TIPPELÉS IDEJE.

ÉS HÁROM.

KETTŐ.

EGY.

LEJÁRT.

Aki arra tippelt, hogy az interneten önértékelési és személyiség teszteket tölt ki, hulla jól tippel. Ne nevessetek!

Mondom!

Amúgy is, minden a matektanárom hibája. Mikor észrevette, hogy egy pénteki óráján elszundítottam, annyit mondott óra után, hogy látja, hogy nem való nekem ez a matematika (a jegyeken is látszott, a horkantások plusz hangulatot adtak a történetnek) elküld nekem egy oldalt, mondván töltsem ki és az segít behatárolni, hogy mik is azok a területek, amikkel érdemes lenne foglalkoznom. Értelmes embernek tartom magam, tudtam, hogy a matematika, a fizika és a testnevelés minden formája azonnal elfelejtendő ötlet. Lényegtelen, megcsináltam a tesztet, eredményül pedig az idegenforgalom, irodalom és nyelvekkel foglalkozó területek jöttek ki. Hát oké... És itt nem áll meg a Fedezzük Fel Önmagam (FFÖ) vonat rendkívüli alkalommal induló első, és nagyon reménykedem benne, hogy utolsó járata is. Vegyünk Téged, egy unalmas szombat estét és a Google-t.

Mit teszel?

Több személyiségtesztet keresel vagy felemeled a segged és alszol?

A TIPPELÉS IDEJE.

A TIPPELÉS IDEJE.

A TIPPELÉS IDEJE.

ÉS HÁROM.

KETTŐ.

EGY.

LEJÁRT.

Aki arra tippelt, hogy hagyjuk meredni a seggünket a gép előtt és több tesztet csinálunk, az jól tippelt! Jár a keksz, emberek. Na már most. Nekem az egyik tesztnél senki sem szólt arról, hogy személyes találkozó is szükséges ahhoz, hogy megmondják, milyen ember is vagyok. Így csütörtökön délután három órakor egy felejthetetlen találkozóra kell számítanom - telefonon keresztül - egy nagyon kedves nőcivel, aki elmondja az eredményeket. Már érzem, hogy életem rossz döntéseihez sorolhatom ezt. Félve, de mégis izgatottan várom az egész találkozót, végső soron nagyon kíváncsi vagyok. De, ha soha többet nem jelentkezem, akkor valószínűleg elástak az erdőben vagy eladtak a KGST piacon...

VÁLTJUK A SZEMSZÖGET.

Valamint igyekszem fellendíteni a blogot. Természetesen nem azt szeretném elérni, hogy több millióan itt tolongjatok és egymás után írjátok a hozzászólásokat - aminek persze örülnék, de ennyire nem élek rózsaszín ködben. Szeretném, ha Ti is a blog részévé válnátok és együtt élnénk át a jó és rossz történéseket. Így egy nagyon rövid kérdéssort intéznék hozzátok, amik valamilyen szinten kapcsolódnak az aktuális bejegyzéshez és eldönthetitek, hogy válaszoltok-e vagy sem, akár itt kommentben, a chaten, vagy írjatok bátran az e-mailemre (fanniij14@gmail.com) Szeretném megismerni azokat az embereket, akik az idejüket szánják az én életemre. :) Nooooos.

Ti csináltatok már ilyen teszteket? Mi a véleményetek róla?

Volt olyan személy az életedben, akinek elvesztése nagy fájdalmat okozott, ám egy kis idő elteltével úgy gondoltad, hogy nem is baj, hogy így történt az egész?

Igyekszem minél hamarabb hozni a követező bejegyzést, ami szerintem erről a rejtélyes önértékelésről fog szólni.

Sziasztook Tökik. :)

xx.

Elég volt! - Szint: kurvára

Hát igen.
Az első komolyabb bejegyzésem súly problémában és nem garantálom, hogy az utolsó.
Egyetlen, drága Erikámnak öntöttem ki a szívem, aki azt javasolta, jöjjek és osszam meg a nagyvilágnak. Csak így tudok szembenézni a nagy mumussal, nem igaz?
Kezdjük onnan, hogy vége lett a sulinak. Apa jött értem, hogy hazaköltöztessen a kollégiumból. Semmi Szia, mizu nagylány?  - vagy bármi, az egyetlen mondatot mondta ki, ami igazán haza tudja vágni az ember lányát.:
Le kell fogynod.
Hupp. Első könnycsepp.
Nem ez volt az első ilyen mondat, szóval nem vertem nagy dobra. De, mikor anya felhívott útközben, miszerint.: Szia, mostantól fogyókúrázol. Kitaláltunk neked egy edzéstervet. - elöntött a színtiszta rémület.
Hupp. Második könnycsepp.
Az első hónapban rendszeresen futottam, felüléseztem és próbáltam odafigyelni arra, mit eszem.
Újdonságot mondok: szart nem ért.
De nem is ez benne a legszörnyűbb, hanem az, hogy az anyád mindennap odamegy hozzád, kitárja a karjait és te azt hiszed meg akar ölelni, holott csak a felesleget akarja csipkedni rajtad, mert ez segít. Közben pedig azt mormolja, hogy Fannika, régebben olyan szép voltál.
Kiabál veled, hogy Ő csak segíteni próbál és, hogy te mindig eltaszítod magadtól és, hogy neki elege van. Persze, ha más  - mondjuk egy kolléga vagy egy rokon azt mondja, hogy Fanni, mintha fogyott volna, anya csak annyit mond, hogy igen odafigyel magára. Persze mi nem erőltetjük. Úgy szeretjük, ahogy van.
Tényleg? Nem vettem észre.
Hupp. Harmadik és negyedik könnycsepp.
Arról ne is beszéljünk, hogy a mai nap folyamán új módszert próbáltam ki.: hulla-hopp karika, amibe só van öntve. - halálos módszer, csak óvatosan.
De jó megoldás, mivel edzőteremben ajánlották és láthattad a király eredményt.
Egyetlen hátulütője a dolognak, hogy csak akkor működik, ha tudsz hulla-huppozni. Kiderült, hogy nem tudok. Pedig hét évesen iskola versenyt nyertem! Basszus!
Míg anya menőzött, hogy Ő mit és hogy tud, én csak arra a sablon mondatra gondoltam, miszerint nyíljon meg alattam a föld és nyeljen el, mondjuk örökre. Megpróbáltam megcsinálni több-kevesebb - inkább kevesebb - sikerrel. Igaz, a végén már csak azért voltak fájdalmaim, mert rengeteget kellett hajolgatni azért az idióta karikáért.
Nem igaz, hogy ennyit nem tudsz. és Mindenki meg tudja csinálni! mondatok többszörös ismétlése után döntöttem úgy, hogy befejezem. Leültem Kínos nézni az első évadtól kezdve.
Sadie a favorit, mivel az elején Ő sem volt az a piszkafa fazon, azonnal a szívembe lopta magát és azt hiszem, az ötödik vagy a hatodik részben lévő monológja miatt örökre megszerettem. Annyira igaz és szívbe markoló volt, hogy azonnal elbőgtem magam.
Lehet, hogy Te kedves Olvasó csodás alakkal vagy megáldva. Örülj neki. Elhiszem, hogy neked is sokat kellet és kell érte tenned a mai napig. De a mi térfelünkről ez abszolút nem úgy látszik. Innen nézve a Te életed marha egyszerű.
Rajtunk kívül senki sem tudja és senki sem érzi, milyen érzés úgy felkelni, hogy még mindig kövér vagy. Hogy hiába próbálsz ki bármilyen módszert, egyszerűen nem használ. Hogy inkább nem eszel a családod vagy társaság előtt, hogy elkerüld a lesajnáló és undorodó tekinteteket. Senki sem tudja, milyen érzés sovány emberek között élni, vagyis hogy mekkora megpróbáltatás érzelmileg. És maga a tény egyszerűen kiborító, hogy vannak emberek, akik bármit tesznek vagy éppenséggel esznek mindig tökéletesek maradnak - és ezzel szemben itt vagyok én és talán Te is.
Hupp. Ötödik és hatodik könnycsepp.
Van egy zsepid? Nincs?! Ne már, Te nem könnyezted meg ezt a szart?
Hát ja, érdekes egy világ, de van, hogy nem tehetünk a sorsunk ellen semmit sem.
Mondhatni, azóta nem vagyok toppon érzelmileg és már a FailArmy videókon sem nevetek annyira, mint korábban, de kell egy kis idő, mire kiheverem ezt a kurva nagy pofont. 
Kitartás nekem és talán Neked is, ha szükséged van rá.

Üzenet Unalomfalváról.

Unalooooooooooooooooooooom.
De komolyan.
Semmi és semmi nem történik. Egyáltalán mit jelent az, hogy semmi? Kevesebb mint egy kutyaszar vagy több, mint egy légyfing? Na tényleg unalom van, ha ilyen gázul próbálom meg megfogalmazni a semmit, amely a napjaimat jellemzi lassan két hete.
Így van emberek, ez a nagybetűs Vakáció, amit mindenki várt. Tervben voltak és vannak a hatalmas bulik, a nagy edzések, az ivás, a dugás, a relaxáció, a nyaralás, a napozás, a strandolás, a nyári meló és még sorolhatnám. És ebből rohadtul nem lesz semmi sem. De semmi gond, tervezgessünk máshoz amúgy sem értünk túlságosan - így van, a VB-re gondolok. Itt ülök vasárnap 22:39-kor - június 22-én -  és Neked írok, viszont Te valószínűleg ezt a bejegyzést, két két múlva, mondjuk pénteken fogod olvasni. Ha egyáltalán eljutsz eddig a sorig és nem zártad be már a légyfingos résznél.   
Csuriba az ujjakat és reménykedjünk, hogy kemény és kitartó ember vagy!
Nagyjából egy hónapja tart a nyári szünet, ami szerény személyemnél azt eredményezi, hogy a hét minden napját itthon töltöm. Ennek következtében azt történik, hogy napjában tíz beszólást kapok apától, kilenc életemben nem látott ember jön be hozzánk kérni valamit, nyolcszor mosogatok el egy nap, hét percet töltök a napon, hatszor hívnak fel diákmeló kapcsán, ötször nézem meg a bizonyítványom míg betölt a gép, négyszer veszek össze anyummal, három könyvet olvasok el egy nap, kétszer megyek neki az ajtófélfának és egyszer harap meg a kutya.
Ez lehetne az új számlálós dal! Szorítsunk, hogy felfedeznek.
Rengeteg következtetést vontam le, tényt állítottam fel - tehát valójában semmit nem csináltam, kivéve azt a két hetet, mikor meggyet kellett szedni. Nem tudom, Te kedves olvasó szedtél-e már meggyet, de maradjunk annyiban, hogy nem a legélvezetesebb meló június közepén, hetven fokba egy kertben, ahol nincs klíma gyümölcsöt szedni, egy kurva magas fáról. Volt néhány dolog, amire rájöttem.:

• A meleg, citromos Kristályvíznek olyan íze van, mint a hideg, citromos Borsodinak.
• A meggyszedés körülbelül olyan, mint prostinak lenni. Kapsz érte pénzt, de az eléggé szezon és fajta függő és eléggé kellemetlen meló.
• Teljesen mindegy, hogy egy kétméteres fáról vagy egy tizenhárom fokos létráról esel le. Ugyanannyira fáj.
• Nem szabad maximum hangerőn zenét hallgatni meggyszedés közben, mert nem hallod, mikor azt kiáltják, hogy Dől a fa!

De hál' istennek a meggyszezon már leáldozóban van, de természetesen drága szüleim nem tudnák elviselni, ha negyven fokban legalább egy kis időt bent töltenék a házban. A szülők kapcsán is rengeteg mindenre rájöttem.:

• Amikor megkérdezed a szüleidet, hogy mit segíts Nekik és azt válaszolják, Semmit, pihenj csak! - igazából arra gondolnak, hogy takarítsd ki a házat, moss fel, pucold meg az ablakot, fürdesd meg a kutyát és ha két mosogatás között van időd, nyírd le a füvet.
• Amikor azt mondják, hogy a halastó már elég koszos és ráférne a frissítés semmiképpen ne nézz rájuk! Azt hiszik önként jelentkezel.
• Amikor azt mondják, hogy  fogynod kellene nem arra gondolnak, hogy nehogy egyedül halj meg, hanem arra, hogyan lesz unokájuk, ha csúnya vagy.
• Mindig neked fognak szólni, hogy csinálj meg valamit, holott ők vannak a legközelebb ahhoz a bizonyos valamihez.
• Amikor azt mondod, hogy Ahj, nincs pénzem pedig a srácokkal be akarunk ülni valahová! azt fogják javasolni jelentkezz diákmunkára.

Most már Te is látod, mennyire hasztalanul töltöm a két és fél hónapos szünetet. Valószínűleg, ha suli kezdéskor megkérdezik, mit csináltam a nyáron annyit fogok habogni Ezt-meg azt, de sok mindenre már nem is emlékszem. Gáz lenne megmondani, hogy a semmin gondolkodtam.
A semmi igazából olyan, mint egy nyeletlen bicska penge nélkül.
Lőjetek le.
Azt hiszem, gyorsan elbújok, nehogy valaki ezután a szarság után tényleg kicsináljon.

Egy rövid - lehet, hogy hosszú - összefoglaló

GoodHorse, drága Olvasó!

Elég régen jártam itt - nem számít meglepetésnek - ami annyit tesz, hogy kénytelen vagyok egy összefoglaló féleséget írni, igazából mindenről.

Mégpedig úgy, hogy egy nem rég elolvasott könyv legmeghatározóbb szavait kiemelem és azok ha természetesen jellemzőek voltak az elmúlt néhány hónapra és felsejlett bennem valami..nos leírom.

Előítélet.: 

Mindenhol ott van!

Ennyi már biztos.

Mindenbe bele lehet kötni. A farmeredbe, a pólódba, a hajadba, a szemöldököd vastagságába, formájába, a szemed színébe, a telefonodba, a beszédedbe, a családi hátteredbe, a súlyodba, a magasságodba, az alakodba, a személyiségedbe - mindenbe.

És bele is fognak kötni, kétséged ne maradjon felőle.

Egyszerű a kérdés.:

Miért?

Miért, jó az, ha baszogatjuk a másikat? Miért jó állandóan belekötni olyan emberekbe, akik sosem bántanának Téged? Jó én sem vagyok szent, és nem is leszek. De két különböző dolog kibeszélni valakit egy kisebb társaságon belül, mint megalázni azt az illetőt, akár baráti társaságon belül vagy mindenki előtt.

Szerintem ez a nem mindegy.

És mielőtt jönne az a fellengzős duma, hogy  tinédzserek a genyók, és nem tudják mi az a tisztelet és, hogy beléjük szorult a legtöbb rosszindulat.

Cáfolnám. Vegyünk egy esetet, ami február körül történt.

Végy egy szar napot. - Pipa.

Tegyél hozzá négy óra alvást. - Pipa.

Majd adj hozzá négy német órát. - Pipa.

És az egészet fűszerezd meg egy kis tesivel, a világ - nem túlzok - legrosszabb tanárával.

Megvan?

Akkor vágod, miért voltam kiakadva.

Ha azt mondják neked tesióra, egyből a megaláztatás jut eszedbe, főleg akkor, ha nem vagy egy Gyurta Dani vagy Egerszegi Krisztina alkat. Egyenlő a világvégével. De a legrosszabb rémálom a talajgyakorlaton kívül a szekrényugrás.

A legszebb, hogy elvárják, hogy átugord az olyan magas szekrényt, mint amilyen magas a legkisebb osztálytársad. Szájukat. Lényeg a lényegben a zsugort vagy mi a tökömet osztályozták. Nem egyszer, nem kétszer kellett megpróbálni, hogy azt mondja.:

- Négy ötöd.

Az volt az a pillanat mikor azt gondoltam; Ez az, nem bukok meg tesiből! Eljött a bediktálás pillanata. Elérnek a nevemhez, szélesen mosolyogva bediktálom a jegyet, majd a tanár egy gúnyos pillantással végigmér.

- A testsúlyod miatt levonás, de talán meg lesz a négyes.

TTTEEESSSÉÉÉKKK??!!

Elemezzük ezt a fantasztikusan köcsög mondatot.

Szóval, az az osztálytársam, akinek beakadt a lába a szekrény szélébe és úgy érkezett a szőnyegre, csont nélkül négyes, nekem pedig talán - mondom talán - négyes, amiatt mert nem vagyok bulimiás? Hol van itt az igazság?

Sehol. Igazság szerint azóta már régen túltettem magam a dolgon, és most is citromos sütit zabálok, de szerintem te is átérzed valamilyen szinten a helyzetet. Jó, nem vagyok sovány, nevezzünk molettnek.

Miért  mindig a molett vagy a kövér embereket bántják? Pedig annyival viccesebb velük a világ. TH.(nem Tokio Hotel)  Bea, az egyik legjobb barátnőm a koliban. Vele jutott eszembe az a gondolat, hogy mi lenne, ha csak kövér emberek élnének a Földön. TÉNYLEG minden sokkal viccesebb lenne. Hisz képzeljük el a Romeó és Júliát kövér emberekkel vagy a Titanicot.

Jó, ez így olvasva nem vicces, de előadva igen.

Kérem a következő szót...

Barátság.:

Hohohóóó.

Nos, talán emlékszel még az Önutálat bejegyzésemre, amikor is a Fényemberekről és a velük való kapcsolatomat írtam le.

Nos ilyen kapcsolat már nincsen.

Most visszaolvasva eléggé optimistán zártam le a részt.: holnapra már semmi sem lesz belőle, mert a gond eltűnik, akár hamu a szélben.

Nem semmi. Egy szép hasonlat, valamint utalás egy klasszikus regényre. BigZs tuti dobna egy hátast.

Nos visszatérve. MINDEN lett belőle. És a minden alatt egy hatalmas katyvaszt értek.

Miután kiraktam a részt, a koli folyosóján ültem és sírtam, mikor is olvasgattam a kommenteket, majd az azokat követő üzeneteket Facen, Viberen. 

Utalva Jennii írására, miszerint mindig féltett a Fényemberektől totál meghatott. Azon az estén nagyon sokáig fent voltunk és beszélgettünk. Aztán jött a másnap.

Érdekes idézőjeles "módszerem" van az eltávolodásra. Nem bírom ezt a kínos mosoly, idióta kérdések fázist, ezért én az ilyet egy az egyben kihagyom. A drasztikus szakítás, avagy a nyílt törés módszer az én világom. 

Tény, hogy ez egy nem jó módszer és tényleg, senki se próbálja ki otthon, de nekem ez bevált. Megment az olyan kérdésektől és kijelentésektől, hogy Mi a baj? Az én hibám? Hol rontottuk el? Tudod mit gondolok? Egy kurva vagy! Igazából nem is voltunk barátok! Sose szerettél, mint barátot...lalala.

Ezt személy szerint se érzésekkel, se idegrendszerrel nem bírom ki. Hiszen hogyan válaszolnék ezekre a kérdésekre úgy, hogy egy nagyon alap kapcsolat megmaradjon? Tehát válaszok a kérdésekre, amiket nem mondhatok meg szemtől szemben.

1.: Az a baj, hogy nem vagyunk egyformák. Nem érdeklődünk egymás iránt, a családja egyáltalán az élete iránt. Mi nem voltunk, vagyunk és nem is leszünk soha igaz barátok. Mi jelen pillanatban egy mederben vagyunk, amibe nem önként kerültünk be. Számunkra egy kényelmes megoldás az, hogy együtt vagyunk nevetünk, röhögcsélünk, de nem erre vágyunk. Más emberekre, más kapcsolatokra vagyunk, amiket csak akkor kapunk meg ha elszakadunk.

2.: Is. Meg az enyém is.

3.: Fogalmam sincs. Egy nagyon hosszú folyamat vezetett ide, és az marad mindig is köcsög vagy kurva, aki ki merte mondani mindezt

4.: Szerintem meg te vagy az...motelszoba..

5.: Nem, tényleg nem.

6.: De egy kicsit, de megtaláltam az igaziakat.

Tehát. Nem beszélek a fényemberekkel, ami igazából Hulk Hogan-nek köszönhető (egy csaj, aki azt hiszi, ha heti kétszer lemegy egy edzőterembe, fut húsz percet, majd letol két BigMc-et és egy shaket sovány.Ja, és kikúrt nagy feje van..és bazi nagy szemöldöke)  - hú, ennek előítélet szaga van.

Nem Fannii...ennek vélemény szaga van! - A jobbik és okosabbik éned.

Nos, Hulk Hogan idézőjelben a piciny Fényember csoport vezére. Ergo a bandába tartozó DarkHorse, valamint Tündérke nem beszél(het) velem. Tiszta általános negyedik osztály. Tündérkével a nagy "szakítás" után is beszéltem egy darabig. De megkérlek Téged, gondold át logikusan.

Tündérke csak az iskolában beszélt velem. Millió programot csinált Hulk Hogannel és DarkHorse-zal. Igazából mindent velük csinált. Én pedig...segítettem megcsinálni a háziját.

Szerinted?

De nem is szeretném erre pocsékolni a szavakat, tényleg.

Azóta tényleg megtaláltam az igazi barátaimat három SajtosPogi személyében. Már most sokkal több nevetést, mosolyt, pletykát és egyáltalán együttérzést és támogatást köszönhetek nekik, mint amit a Fényemberektől valaha kaphattam volna.

De nem hagyhatom ki a kolis batánőimet se. Köszönöm Era, Marcsa, Dorci, TH. Bea és Bubu. Nélkületek már rég megőrültem volna!

Köviii.:

Szerelem.:

Utálom ezt a témát..

Túlértékelik a kapcsolatokat. De tényleg.
Mindenhol ezt látod.: hogyan találd meg az igazit, mit csinálj, ha úgy érzed megtaláltad, és mit tegyél, miután pofára esel. Oké ez már pesszimista gondolat, és nem is az a dolgom, hogy az idézetes oldalakat ócsároljam a facebook-ról.

Sohasem vettem komolyan ezt a párkapcsolat dolgot, sem a randizást. Tizenhét évesen nem hiszem, hogy ennek kellene kitölteni az életem, de mindemellett meghatódva, irigykedve és néha undorodva figyelem a körülöttem lévő párokat. Én magam még várok az igazira. Jó ezt már senki sem teszi, de én túlságosan is hiszek az igaz szerelemben. Egy nagyon szép példaértékű kapcsolat lebeg a szemem előtt, mégpedig a szüleimé. Annyira király rágondolni, hogy; igen a szüleim tényleg rátaláltak egymásra. És nem is akárhogy. EGY ROCK TÁBORBAN.
Vágod?
A szüleim Michi és Joe Jonas!
Haha. Ez gáz volt.
Lényeg a lényegben, hogy várok.
Persze beszélgetek srácokkal, nem zárdában élek. De azt hiszem semmi komoly.
Egyelőre...Vagyis..mindegy. Nincsen semmi..
Bubó mondata.:
Gyermekbántalmazás.:
A szerelem után nagy váltás nem igaz? Nos ebben a könyvben meghatározó volt mindez és ma rátaláltam egy ezzel foglalkozó cikkel. A cikk egy honlaphoz vezetett mégpedig a Beszélj róla! oldalhoz. Eddig húsz megható, ríkató és mindezek előtt borzalmas történetet olvastam el erről a témáról, mégpedig olyan emberekről, akik körülöttünk élnek. Nem fordítunk minderre elég figyelmet, sajnos pedig igazán kellene, mert sosem lehet tudni, melyik hozzád tartozóval történt esetleg történik meg mindez.
Egy utolsó gondolat. Mikor azt mondod, hogy gázok a szüleid stb. olvasd el ezeket a történteket. Szerintem mindent átértékelsz magadban.


Köszönöm, hogy elolvastad. Minél hamarabb - szóval jó későn - próbálom hozni az életem egyik pillanatát.

Taves Bahtalo.!
F.xx

Mint Petőfi és Arany.

Hey-hey-hey!

Üdv megint itt! Mint láthatjátok ismét elememben vagyok, amit a legjobb barátaim támogatásának köszönhetek.
Kösz csajok! Olyanok vagytok nekem, mint a csoki. Imádom, hogy mindig mellettem vagytok és számíthatok rátok, de bőgök, amikor nem talállak benneteket a szekrényben!
Nos, mielőtt mindenki pánikba esik, hogy egy adag magyar tételt kap tőlem, gyorsan magyarázkodni kezdek. A bejegyzés címe, a legjobb barátnőm - Jennii T. - fejéből pattant ki. Nem, nem egy összehasonlítást kaphattok, miszerint ki extrovertált vagy introvertált. Ez a bejegyzés Róla és rólam szól, és a közöttünk kialakuló őszinte barátságról. Itt van olvashatjátok eredetiben.: Katt.
De mivel nem vagyok az a fazon, aki szó nélkül hagyja a dolgokat, íme.: én így láttam az egymásra találást.

***

Minden 2011 szeptemberében kezdődött, abban a pocsék iskolában. Mivel kollégista voltam, vagyok és nagy valószínűséggel még leszek egy darabig, már korábban átláthattam  - nagyjából - ezt az egész zűrzavart, amibe nyolc év után hirtelen belepottyantunk. És nem mondhatom azt, hogy tetszett. Nyolc évet töltöttem együtt a legjobb barátaimmal, egy olyan közösséget kellett otthon hagynom, ami nagy nehézségeket okozott. Sosem voltam az a könnyen barátkozó típus, és több volt a fiú barátom, mint lány. Mennyire volt gáz, hirtelen három lánnyal összezárva egy háromszor három négyzetméteres szobában? Főleg úgy, hogy két csaj nagyjából tizennégy éve ismerte egymást, legjobb barátnők voltak. A harmadik... na ez vicces eset. A nagy bemutatkozás.:
- Szia, Fanni vagyok. Nyírparasznyáról jöttem. És Te? - kéznyújtás, majd egy széles vigyor, amibe néhány másodperc után belesajdul az arcod.
A csajszit nevezzük... Juhdifhkának.
- Hmm, Juhdifhka vagyok. Pcszszzsppp-ről.
- Már bocs, honnan?
- Pcszszzsppp-ről.
De a legrosszabb, hogy a saját apád húz hátrébb onnan és csak annyit mormol a füledbe.:
- Hagyd. Ne kérdezz többet. Az arca és az anyja alapján, hajlamos a gyilkosságra.
Szerinted mennyire voltam beszarva az első naptól?
Az első napon egy szoknyában, egy fehér blúzban, kényelmetlen cipőben, Juhdifhkával az oldalamon beslattyogni a suliba, több volt, mint gáz. De a legrosszabb mégis a magány volt. A tudat, hogy nehezen barátkozol, nem vagy topmodell, nincs menő telefonod, és legszívesebben farmerben vagy és arról ábrándozol, hogy belebújhatsz a sportcipődbe nem igazán könnyítette meg a barátkozós dolgot olyan emberekkel, akiknek a csípője akkora, mint a te combod. Ráadásul melletted egy szőke óriás ül, és nem zavartatja magát abban, hogy bámuljon valakit. Bámulás közben elfelejt pislogni? Ugyan ember, szokj hozzá!
Szóval melletted az óriás, mögötted két kuka csaj, te pedig szoknyában feszengsz. Az osztály "menőbb" része hátul tolja az ívet, és a nyári bulikat, piálásokat beszélik meg és, hogy mennyire menő, hogy Ombre (nevezzük így) megcsinálta az osztálycsoportot. Ekkor jöttem rá, hogy csak én nem tudtam, hogy milyen osztályba kerülök. Az oké volt, hogy 'c' - és ki is fújt a tudásom. Nagy visítás hátul és a bandavezér körülállása imádása. Azonnal elfordultam onnan, és csak arra tudtam gondolni, hogyha délután beszélek anyával telefonon el ne bőgjem magam, mert csak fölösleges fájdalmat okoznék neki. És ekkor jött be Jennii.
Persze se a nevét, semmit nem tudtam róla. Először annyit érzékeltem, hogy egy kicsi, hosszú hajú, lány lép be az ajtón. Megtorpant és azonnal bevágódott az első szabad helyre. Ezek után nem sokat láttam, mivel Kobi - a másik magas csaj totál kitakarta. Két hét némaság után, mivel első padban ültem, a tanár megkért, hogy írjam össze az osztálynévsort, mivel valami idióta fénymásolat rám volt bízva. Francokat. Így bevágódtam az első szimpatikus helyre, nevezzük Schoffschur mellé. Németes vagyok, lehet, hogy észrevetted. Természetesen nagyot néztek, mikor egy idegen beült közéjük, konkrétan a semmiből és lihegve annyit kérdez.
- Tudjátok a többiek nevét?
Jenni elővette a füzetét és azonnal diktálta a neveket.
Azt hiszem innen kezdődött el minden. Innentől kezdve lettünk megállíthatatlanok.

Én legalább kerestem magunkról egy tisztességes képet, te segg!

Annyi minden történet, annyi minden miatt érzem azt, hogy igaz barátra leltem Jenniben, hogy sokáig tartana mindent felsorolni. Nagy részére nem emlékszem tisztán, de hozzá mindig jó emlékek fűződnek. Most gondolhatod azt, kedves Olvasó, hogy ilyen nincs. Mármint, hogy nem állíthat ilyet az ember két hét ismeretség után. És ez teljesen így van. De, ha két ember között ennyi hasonlóság, és ekkora összhang alakul ki percek alatt, akkor az nem véletlen, nem igaz? Még ha nem is voltam benne száz százalékosan biztos, kilencvenkilencre tudtam, hogy nem fogjuk elfelejteni egymást azzal a nőszeméllyel, aki életemben először apázott nekem. Természetesen, mint minden baráti társaságnak, nekünk is megvoltak a saját vicceink és sosem voltunk annyira szégyenlősök, hogy ne röhögjünk, röfögjünk és nyerítsünk mások előtt.
Hülyének néznek? Kapják be, ha nem értik a poént!
Minden nap szó szerint folyt a könnyünk. Szünetekben kártyáztunk és lejártunk a törzshelyünkre.; az oxiba.
Mit csinált két hülye ember?
Nézi a jó pasikat és idióta beceneveket talál ki nekik, hogy akkor is áradozni tudjanak róluk, mikor azok a bizonyos személyek a közelben vannak. Aztán mi történik, ha ilyen hülye gondolatokkal ülsz a fejedben egy unalmas órán?
Leírod őket egy füzetben, majd a becézett pasik között egy mini olimpiát indítasz.
Igen, nálunk megtörtént.
Jennivel mindig önmagam lehetek. Sosem kellett megjátszanom magam mellette, mert elfogadta, hogy nem vagyok normális. Sosem éreztette velem azt, hogy nem vagyok tökéletes. Nem felületes és elfogad. A személyiségem olyan részeit is előcsalogatja belőlem, amiről sosem álmodtam.
Sosem készültem fel arra, hogy öt srácért annyira rajongani fogok, mint most. Nem hittem volna, hogy Bécsben és plakáttal fogok pózolni, csak azért mert jól néz ki rajta a pali. Álmomban sem hittem volna, hogy megszállottan kutatok egy Rozgonyi Gábornak nevezett fiú után, akit a Szentkirályi ásványvíz flakonján láttam. Azt meg főleg nem hittem volna, hogy az ujjaim egy-egy srácot jelölnek majd, akiket távolról figyelek és csodálok. Fel sem merült bennem, hogy egy idióta vámpíros filmen bőgni fogok, magam sem tudom miért. És, ha valaki azt mondja nekem, hogy egyszer egy napon, mikor a kedvenc bandád mozi filmjére mész, szakadni fog az eső, az esernyőt kicsavarja a kezedből a szél, szarrá ázol, és minden veled szembejövőnek, akinek van esernyője, azt fogod ordibálni.: Remélem beléd csap a villám! - azt mondtam volna, te hülye vagy haver!
És mégsem, mindezt megtettem. Veled Jenni, a legjobb barátnőmmel.
És azt sem hittem volna, hogy írni fogok. Ezt az életcélt is Neked köszönhetem. Ha valahogy nem jön el a Jake és Jessica sztori, nem biztos, hogy itt tartanánk és nagy valószínűleg nem hasonlítanánk magunkat Petőfihez és Aranyhoz.
Igen. Ezekre nem lettem volna képes egyedül. Ehhez Te kellettél Jenni. Te vagy rám jó és néha rossz hatással - de persze ez fordítva is igaz. Nem lehetek eléggé hálás, sem a sorsnak sem az osztályfőnöknek, hogy engem bízott meg azzal a hülye listával. Lehet, hogy nem így alakulnak a dolgaink. De, ne pazaroljunk ilyen sok szót, a mi lett volna ha dolgokra.
Köszönöm, hogy mindig mellettem vagy bármi történjen is. Hogy segítesz, hogy kiállsz mellettem, támogatsz, biztatsz, hogy, hogy egyszerűen velem vagy.
Köszönöm, hogy az életem része lettél!

Önutálat.

Szia,drága Olvasóm!
Örülök, hogy egyáltalán még itt vagy és engem olvasol.Elég régen hoztam már új részt, persze mindezen már sem Neked, sem nekem nem kellene meglepődni. Tudjuk, hogy szar alak vagyok, hidd el érzem is.
A mai nap folyamán többször is kerültem olyan helyzetbe, amikor csak arra tudtam gondolni, hogy elég volt - befejezem.

Persze ezalatt nem az életet tettem félre, csupán a küzdést. Arról a küzdésről beszélek, hogy jó legyek mindenki számára. Hogy jó barát, jó tanuló, jó gyermek legyek - így lettem délutánra az a romhalmaz, aki most ír Neked. Az a romhalmaz, aki minden szaron bőg, aki a nyúzott, szakadt pólójában fekszik az ágyon és írja a füzetébe ezeket a sorokat, és közben azon gondolkozik, honnan a picsából szerezzen lap-topot, hogy mindez a neten is fent legyen, hogy esetleg segíthessen másoknak, talán Neked. Oké, tény, hogy ha én kibeszélem magamból a problémámat az nem segít másnak, de ilyen helyzetben jó tudni, hogy más is érez, érzett így. Megnyugtató a tudat, hogy nem vagyunk, vagyok egyedül.
Minden azzal kezdődött, hogy havonta egyszer, öt napon keresztül igazi nő vagyok - és a mai az első nap. Már ez betett, a többi már csak ráadás volt.
Ráadás az, hogy otthon beütött a krach - kevés pénz és tartozás a banknak, amiről senki sem beszél szívesen, ahogy én sem igazán. De nem is az a fontos, hogy mindez miért, mikor és hogyan történt, hanem, hogy mindet mit vált ki emberekből, jelen esetben belőlem. Miután anya közölte, hogy van egy kis gubanc - ami elég NAGY - kiakadtam, pánikba estem. Kapzsi dolog, de az első gondolatom az volt, mi lesz, ha nem lesz pénzünk. Nem csak magamért, a szüleimért is aggódtam, aggódom a mai napig. Tudom, hogy anya magát hibáztatná, ha nem lenne meg mindenünk, mi apával pedig magunkat, hogy hagytuk, hogy anya így érezze magát. Minden normális ember - szerintem - valamilyen szinten önmagát marcangolja ezért; én sem tettem másként. Eszembe jutott, hogy ha nem ennék ennyit, egyrészt nem lennék ilyen tagadt, másrészt nem költenénk ennyi pénzt kajára, vagy mondjuk, ha nem lennék könyvbolond, ha nem járnék drága iskolába, ha nem lennék kolis, ha nem én lennék én, talán nem történik meg mindez. Aztán mi történik? Az emberkénk kiakad, hogy mindez vele történik.
Pipa.
De mindez egy hosszú folyamat, mely a mai napon teljesedett ki. A harmadik ok a bili kiborulására, a "barátok". Később tuti megbánom ezt az idézőjelet.
Mindenki érezte már úgy magát, hogy senkinek és semminek sem jó. Ezeket a következtetéseket pedig a környezetéből vonhatja le az ember.
Alapjáraton nem tartom magam jó barátnak. Türelmetlen vagyok, akaratos és féltékeny. Lehet fura, de szeretem, ha egy barátom igazán az enyém. Nyugi nem zárok senkit sem a pincébe, de azért a lényeget fogtátok. Mindig is olyan barátságot akartam magamnak, mint amilyen a filmekben van - feltétel nélkülit és igazat, ahol nem számít az alak, kinézet, családi háttér és pénz. Néha úgy érzem, mindez megvan, amit megfogalmaztam, de ilyen ratyi pillanatokban, mint ez a mostani, úgy érzem, kicsúszik a kezemből minden, akárcsak egy hal. Ilyenkor esélytelennek tartom az egészet, sőt már abban is kételkedem, hogy létezik-e egyáltalán ezen a Földnek nevezett szarkupacon olyan, hogy barátság.
A lényeg a lényegben, hogy van három rohadt jó barátod az osztályban. Elvagytok, rengeteget nevettek, húzzátok a másik agyát, csináltok közös programokat és nincs olyan szünet, amit csendben töltenétek el. Egy nap azonban semmi nem történik veletek. Nem beszéltek, ha mégis a legszebb szavatok az egymáshoz. hogy kuss.
És nem tudod, ez miért történik. Nem tudod elképzelni, mit tehettél, hogy ezt érdemled bizonyos dolgok után. Elképzelhetetlennek tartod, mégis megtörténik.
Én úgy látom, hogy a pénz a gond, és a közös érdeklődési kör hiánya. Míg a barátom - hívjuk FényManó-nak - imád ruhákat vásárolni, élni, bulizni. Addig én a kockás ingemben és Puma cipőmben szarok a divatra, és totál hidegen hagy, vajon a telefontokom passzol-e a ruhámhoz. Nem hoz lázba a pénteki buli lehetősége, örülök ha a hóban nem akad el a busz. És nem okoz örömet az, ha anyámékat le tudom húzni több tízezer forinttal, mert "nekik van miből adni". Hát, érdekes.
Pont ma beszéltem az egyik barátnőmmel, Vivivel, hogy akármennyire tud egy olyan ember, mint én, olyan emebrekkel hülyéskedni és haverkodni, mint FényManó és a hozzáhasonló Fényemberekkel, soha sem leszünk olyan barátok, mint amilyet a fentiekben említettem. Nem fogjuk tartani a kapcsolatot érettségi után, nem egymásnak mondjuk el a pletykákat, amit azelőtt két perccel hallottunk, nem leszünk ott a másik életében létező fontos mérföldköveknél, és harminc év múlva már csupán ismerősök leszünk Facebook-on, és ha az értesítések között látjuk a másik nevét, csak arra tudunk majd gondolni, mintha ezelőtt ismertem volna. És én félek ettől az időszaktól.
Nagy valószínűleg mindez egy apróbb kiborulás, amit én nagy drámaként élek meg és holnapra már semmi sem lesz belőle, mert a gond eltűnt, akár hamu a szélben. Ennek ellenére köszönöm, hogy mindezt végig olvastad és itt voltál velem.

Boldog Karácsonyt!

Boldog Karácsonyt kívánok minden olvasómnak és látogatónak. Remélem mindenkinek úgy telik az év legszebb ünnepe, ahogy szeretné és eltervezte! :)