Boldog Karácsonyt!

Boldog Karácsonyt kívánok minden olvasómnak és látogatónak. Remélem mindenkinek úgy telik az év legszebb ünnepe, ahogy szeretné és eltervezte! :)

Így készült.: 18+ 1D *KE* sztorik.

Még ketten.: http://181dke.blogger.hu/
Majd egyre többen.: http://181dke.blogspot.hu/

Ebben a bejegyzésében - mint a címben is láthatjátok - az első blogomról olvashattok. Oké, szám szerint ez a második blogom, mert ugyebár volt a Nessa's life, de a törölt blogra már nem vesztegetnék szót, a

Woop-woop.

második pedig a Jennivel közösen írt, 18+ és 1D KE sztoris blog, aminek már nem vagyok "jogos tulajdonosa".
Hát igen, ezt már annyira rejtélyesen írtam, hogy kénytelen vagyok leírni - amúgy is leírtam volna semmi pánik, szóval csapjunk bele és vegyétek elő a popcornt.
Nos, 2012. október huszadikán látta meg a blogunk a napvilágot, mely eredetien a 18+ és *KE* sztorik nevet kapta. De tényleg fika nélkül mondom. Jenninek és nekem annyira egyértelmű volt ez a név, hogy kár lett volna az időnket arra pazarolni, hogy valami hülyeséget kitaláljunk. Ez megmutatta a valóságot valamint a blog témáját. Ketten kezdtük és nem ketten fejeztük be.
Hogy értem? Majd meglátod.
Szóval a hirtelen fellángolás után, létre is hoztuk a blogot, még az akkor menőnek számító blogger.hu-n. Jenni megírta a köszöntőt és belevetettük magunkat az írásba. Vagyis inkább Jenni számára volt kemény dolog, mivel ez egy perverz blog, annak is kellett lennie. Ehhez viszont perverz sztorik kellettek, amiért ugyebár Jenni felelt. És Isten látja a Directionereket, mindegyiket - rágjam meg a szívüket - eléggé mocskos fantáziával áldotta meg a sors. Így majdnem minden Jennire hárult. Mikor beszéltük, hogy milyen nehéz, mert mennyi kérés van, mennyi gond, hogy más 1D-s blogok ötletét lopjuk - persze minden csak hülye képzelgés, basszus, hogy perverz bloggal találkoztál már?; én is úgy tettem mintha nehéz lenne. És annak is tűnt, de most látom igazán, hogy minden kedves társírómra hárult. Innen is bocsesz csajszi! 
Szóval sajnáltuk egymást, miközben próbáltuk minél gyakrabban frissíteni a blogot. Az én feladatom a *KE* sztorik írása volt. Mielőtt bárki elítélné, egyáltalán nem könnyű ilyen kis piszkokat írni. Komolyan, próbáljátok ki. Egy rövid, ám annál többet mondó sztorit alkotni, ami romantikus és ne abból álljon, hogy az 1D egyik tagja és Te, mint modell vagy csupán egy rohadt jól kinéző csaj, egymás szemébe néztek és bumm, csók, szex, házasság majd gyerek. Vagy az utolsó kettő esetleg felcserélve. Igyekeztem jó sztoriakt írni, vagy egyszerűen kimásoltam egy facebook-os oldalról valami szemetet és annyi. Nem fektettem bele valami sok energiát, de nem is igazán bánom. Egy idő után, mindig az 1D-vel, az őrült rajongókkal foglalkozni, meg a sok dumával, hogy elloptad az ötletem, meg neeem, Te loptad el az én ötletemet és, hogy mindig tudtára kelljen adni az olvasónak azt, hogy tinédzser vagyok, hogy nekem is van családom, életem.
Fárasztó volt és feladtam. Talán túl korán.
Jennii próbálkozott azzal, hogy megmentse a "gyermekünket", így felvette a csapatba Szikrát. Kedves, lelkiismeretes író, elismerem. De nem ismertem, sőt igazából a mai napig nem ismerem. Megcsinálta az új oldalt a blognak, amit talán Te magad is jól ismersz, megcsinálta a design-t, hirdette a blogot. Jó munkát végzett és én ezzel be is fejeztem. A kollégium révén és az akkor, gagyinak számító LG telefonommal esélyem nem volt netezni, így sok mindenből kimaradtam. Elhalasztottam olyan dolgokat, amelyek nagy szerepet játszottak a blog alakulásában, valamint az én elhelyezkedésemben is.
Többé nem voltam tag.
Biztos nem szándékosan nem vettek rólam és az én szerepemről tudomást, de kezdtem eltűnni a csoportból, a szavam már nem volt lényeges. Amúgy is mindig Jennivel értek egyet, ezért is megy a mai napig jól a közös munka. Szép lassan eltűntem.
Jöttek-mentek az új írók, és büszkén mondták, hogy; Igen, én vagyok az új szerkesztő. De nem voltak azok, vagyis én nem tekintettem őket annak. Alapjában véve egy önző ember vagyok - hú, ez volt aztán az Edward Cullen-es mondat - és valamilyen szinten úgy éreztem, elvettek tőlem mindent. Nem utálom a jelenlegi írókat, cserkészbecsszó, egyszerűen nem tartoznak ahhoz a kiinduló ponthoz, mint én Jennivel, így egy pöppet betolakodó hatást érnek el nálam.Talán Te, aki mindezt olvasód, egy ugyanilyen "betolakodó" vagy, és ha nem érzed jogosnak a szavaimat, és esetleg megsértődtél; elnézést kérek. Mindez az én meglátásom és tényleg, még egyszer bocs, ha mindezt a szívedre vetted.
Na igen, a mai napig szép a blog, frissül, magyarul mondva jól megy a szekér. Bár a lila nekem a mai napig nem jön be igazán. Én magam, tényleg nem lehúzás, de sehogy sem lehet, jól kijönni ebből a bejegyzésből; nem érzem jónak. Sosem voltam perverz sztori fan, annak ellenére, hogy olvasok ilyen könyveket és Jenni nekem is írt egy ilyen sztorit, amit imádok. Áá, mindegy, már csak az ellen érzet beszél belőlem a többi íróval szemben, akit nem is ismerek. Így nem vagyok már írója és állandó tagja, a 18+ 1D Ke* sztoris blog szerkesztőinek.
Lényeg a lényegben, nem sajnáltatni akartam magam, semmi. Le akartam írni a történetünket, a blog történetét, mivel nagy szerepet játszott ez a blog abban, hogy most itt rólam olvashassatok - ki örül neki, ki nem.
Végezetül annyit mondanék, hogy köszönöm Jennii. Elképesztő büszke és hálás vagyok, hogy ennyi idő után sem adtad fel az álmunkat!

Egyszer volt egy szombat.

Holaa.
Wáu, hét rendszeres feliratkozó - igen, csak hat van kint, egy illető rejtettként követ - pipák, kommentek sokasága.
Elképesztő. El sem tudom mondani mennyire meglepődtem. Köszönöm Nektek.
Több szempontból is eredményesnek tekinthetem a szombati napot.

1. Nem aludtam át az egészet, ennek eredményeképpen erőm is volt megtanulni hétfőre. Yeeah!
2. Két blogom ötlete is teljesen megformálódott a fejemben, így nagy valószínűséggel újabb blog miatt ismét hallhattok felőlem. Pedig annyi blogom van már, ami már egy fél éve nem frissült.
3. Mialatt mentünk a városba elképzeltem, mit fogok adni anyának anyák napjára. Tiszta jó ötlet - szerintem. Hát nem fain?!
4. Végre találtam magamnak normális ruhákat, amikben nem úgy nézek ki, mint egy tehén. Nehéz délelőttöm volt, de a cuki, hosszított csíkos felsőért már megérte.

Nagyjából ennyi...igen. Én is többre számítottam és valószínűleg Ti is.

Legközelebb arról olvashattok, hogyan is készült el életem első olyan blogja, ami számít is.: Nézd az élet jó oldalát!

Ki is az a Jakab Fannii?

Én ezt hallgattam.

Hát hello-hello!
Először is nagyon szépen köszönöm a rengeteg érdeklődőt, elképesztően jól esett, nagyon hálás

vagyok. Mint láthatjátok ez a mostani bejegyzés ténylegesen rólam fog szólni, hogy ki is vagyok én. Az előző bejegyzés nem volt olyan sokatmondó és nem is kell, hogy megváltsam benne a világot. De szükségesnek éreztem azt, hogy úgy kezdjük el ezt az egészet, hogy némi sejtésetek legyen arról ki vagyok én; Jakab Fanni.
Egy tizenhét éves, Szabolcs megyei lány vagyok, aki egy olyan faluban töltötte élete eddigi szakaszát, melyről a fél világnak - ha nem az egésznek - tudomása sincs. Egy olyan helyről jöttem, mely rengeteg térképen nincs rajta. Ez a hely Nyírparasznya.
Igen, 'T' nélkül.
Rengeteg dolgot köszönhetek a kis falunak. A sok élményt, mely leginkább az iskolához kötődött, az igaz barátokat, csalódást és az első kisiskolás szerelmet. Az igaz nevetéseket, a rengeteg együtt töltött estét, a hajnalokig tartó beszélgetéseket, és a családomat. Sosem ért semmi baj ott, nem tudtam milyenek az igazi emberek. Számítóak, kapzsik és felületesek. Nem hittem volna, hogy ennyire le lehet nézni egy embert, aki egy olyan helyről jött, ahol még sohasem jártak, vagy amiről még nem hallottak. Míg fel nem kerültem a "nagyvárosba"; Nyíregyházára.
Tizennégy éves voltam és elhatároztam, hogy kitörök abból a közegből, ahol felnőttem. Nem, nem kell egy gettós, gengszter csajt elképzelni, akinek romba dőlt a családja. Merem állítani, hogy nagyon kevés fiatalból én vagyok az egyik, akinek a szülei a mai napig együtt vannak és szeretik egymást. Azt döntöttem el, hogy én leszek az a diák, aki nem a megszokott iskolába megy; ergo nem Mátészalkára egy olyan szakot tanulni, amivel később nem sokat ér. Így a Sipkay Barna Kereskedelmi Vendéglátóipari Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium, - igen, rohadt hosszú neve van - kéttanítási nyelvű idegenforgalmi és vendéglátóipari tagozatára adtam be a jelentkezésem. Gond nélkül felvettek, és hogy villogjak, a rangsorban nyolcadikként. Kollégista lettem, melyről már nem tudnék rossz dolgot mondani, kivéve a szigort, de azzal mindig hadilábon áll az ember. Vagy jó ha van, vagy gond ha nincs. Jó, ha akkor van, mikor a helyzet neked kedvez, ha viszont nem? Egy életre meg tudod utálni a kollégiumot és a vele járó szigort. Immár ez a harmadik évem, de még most sem fogytunk ki az izgalomból, viccekből.
De ennyit a lakhelyemről.
Anyukám foglalkozása miatt, már nagyon fiatalon közöm volt a könyvekhez. Egyébként könyvtáros. Igazság szerint nem szerettem olvasni. Azokat a könyveket, melyek már vastagabbak voltak, mint a kisujjam, olyan messze elkerültem, amennyire csak lehetett. Még a Garfield napi kalandjait is kihagytam az újságban, mert olyan nincs, hogy én olvassak.
Minden az Alkonyattal kezdődött. Nem, nem lettem vámpír, sem vérfarkas, de ennek a könyvnek köszönhetem, hogy most már könyvmolynak nevezhetem magam. Annak hatására, szinte faltam a könyveket. És nem csak amolyan tessék-lássék módon; oldalról oldalra tudom, mi szerepel néhány könyvben. Azóta rengeteg könyvet elolvastam - most, hogy leírtam ezt a sort eldöntöttem, hogy egy listát fogok csinálni melyben leírom, melyek azok a könyvek, melyeket már kivégeztem. Nagy valószínűséggel ez az oka annak, hogy most rólam olvastok. Azelőtt sosem foglalkoztatott az, hogy a cikkeket, hogyan írják, miért, és hogy mindez mekkora élvezet. Ennek ellenére, tizenhárom évesen eszembe nem jutott volna az, hogy mindössze tizenhét évesen kilenc blogom lesz, amik valamilyen szinten "híresek". Jenniinek köszönhetem, hogy megismerhettem ezt a világot. Az Ő első blogján segédkeztem, ennek révén sok bloggal találkoztam. Egoista gondolat, de mikor azokat olvastam mindig az jutott eszembe, hogy ilyet én is tudok. Ezért bele is fogtam az első blogomba, aminek a címe; Nessa's life.
Ugye milyen eredeti?!
Szerintem sem.
De a blogjaimról később írnék. Úgy tervezem, hogy mindegyiknek szánok egy bejegyzést, hátha felkeltem az érdeklődéseteket. Na szóval, jelenleg kilenc blog büszke, ám annál lustább írója vagyok, azonban a blog-ötletek még mindig tobzódnak a fejemben, és nem hagynak nyugodni.
De, hogy ismét megtörjem a varázst, magamról írok, hogy milyennek látom magam és, hogy engem milyennek látnak.:

"Mindig is olyan ember akartam lenni, akit nem nagyon érdekel, hogy mások mit gondolnak róla....
De nem hiszem, hogy ilyen vagyok."

Hát nem, szerintem sem ilyen vagyok.

Én saját magam, egy visszahúzódó, nehezen barátkozó emberkének vallom, aki nehezen oldódik fel társaságban - főleg ismeretlenben -azonban tudok annyira felszabadult és spontán lenni, amely valamilyen szinten kiveri néhány embernél a biztosítékot. Nem tudom, hogy mindez mennyire összeegyeztethető, és nem is állítom, hogy nekem mindig sikerül. Viszont az ismerőseim nagy részét ha megkérdeznénk, eszükbe sem jutna azt mondani, hogy én visszahúzódó vagyok. Mindenki egy eleven, bulizós csajnak ismer és meglepődik, ha mindennek az ellenkezőjét tapasztalja. Eléggé türelmetlen vagyok, a hangulatingadozásaimat ne is említsük. Nem vagyok egy "vasággyal-negyven-kilós" fazon és Isten látja lelkem, nem is leszek soha. Bár én elégedett vagyok ezzel, nem mindenki fogad el olyannak, amilyen vagyok, vagy amilyenné válok az idő során. De mindezzel nagyon belelovagoltam a bejegyzéseim témáiba. Nagyon hamar meg tudok szeretni embereket, de annál is rövidebb idő alatt tudok meggyűlölni egyes személyeket. Nagyon hamar függő tudok lenni - ennek nagyon jó példája a Csábításból Jeles randijáték. A függőségem és a játékmániám miatt, már tizenkilenc profil tulajdonosa vagyok és megrögzötten kutatok akciópontok után. Nagy függője lettem a mangának és az anime-nek, ami nem egészen négy napja tart.
Néhány szóval; egy életvidám, okos, néhányak szerint kedves lány vagyok, aki tud olyan gané lenni, hogy azt kívánják, bárcsak ne ismertek volna meg.
Érzitek az ellentétet?
Nos, hirtelen ennyi minden jutott eszembe. Ha valamire Te, esetleg kíváncsi vagy, kérdezz tőlem bátran. Elérhetőségeim, mint láthatjátok a jobb oldali modulsávban fel vannak tüntetve. ;)

Auf Wiedersehen!.:

Fannii x

Hello-hello. Fannii vagyok.

Először is, miért ír egy tizenhét éves lány naplót?
Mert nincsenek igaz barátai? Talán.
Nincs senki, aki meghallgassa Őt? Előfordulhat.
Van mit kiteregetnie a szerelemi életéről? Nálam, tuti nincs ilyen "gond".
Vagy ez segít az illetőnek abban, hogy egy valós, mindentől önállósított képet kapjon a napjáról, a barátairól az életéről, leginkább önmagáról? Valószínű.
Vagy szimplán unatkozik és ez egy jó elfoglaltság? Majd meglátjuk.
Nos hát a nagy elmélkedés után, sziasztok!
Mindenkinek köszönöm, aki benézett ebbe a blogba és vette a fáradtságot, hogy az én unalmas életemről, szokásaimról, véleményeimről, nézeteiméről - vagyis rólam olvasson. Nyilvánvalóan nem lesz ennek a blogomnak akkora nézettsége, mint egy fanfictionnek, de miért ne kezdhetnék bele?
Gondolataim és véleményem van, amit nem félek kimondani.
De ugyebár, mint mindennek, ennek a blognak is megvan a maga saját kis története. Egy ötlettel indult minden, miszerint teszteljem az olvasóimat, mivel felmerült bennem és a barátnőmben az a kérdés, hogy miért olvasnak minket? Mert életünk első blogja, egy 1D-s 18+-os blog volt? Vagy, mert tényleg jól írunk? Ezért is csináltam egy kamu g-mail-t, mellyel regisztráltam a blogspotra. Így kezdődött rövid és semmit nem érő, pályafutásnak nem nevezhető létezésem, Phoenix Rock néven. (Bár a név még mindig full jó) Amiről azóta tudomást sem vettem. A végén elvetettem az ötletet, miszerint új "íróként" törjek be a köztudatba. Így jegeltem az életemről szóló blogot. A születésnapomra a barátnőmtől egy gyönyörű, bársonyborítású, kötött naplót kaptam. Hadd ne mondjam, durván három napról van benne bejegyzés, mivel nincs kedvem leírni a dolgokat. Mindezt nem azért mert nincs miről írni. De olyan semmitmondó mondatokat beleírni abba a gyönyörű füzetbe?
Kizárt.
Megmarad blogötlet-naplónak.
Aztán rájöttem, hogy azt akarom, hogy rólam olvassanak. Az szeretném, hogy tudják mi van velem, amihez nem szégyellem a nevem és arcomat adni.
De nagyjából szerintem mindez elég "bevezetőnek".
Annyit szeretnék még mondani, hogy egy nagyon kedves és tehetséges barátnőm; Bea, fog az életem szereplőiről, valamint rólam rajzokat készíteni, amelyet igyekszek minél hamarabb felrakni, hogy a blogom minél barátságosabb, szerethetőbb legyen. Akárcsak én, de ebből a mondatomból már csak az egoizmus szólt. :)
Remélem velem tartotok majd és néhány hozzászólást, észrevételt majd a kapok.
Köszönöm, hogy itt jártál. :)

Adios amigos.:

Fannii