CSS Codes

2014. július 14., hétfő

Elég volt! - Szint: kurvára

Hát igen.
Az első komolyabb bejegyzésem súly problémában és nem garantálom, hogy az utolsó.
Egyetlen, drága Erikámnak öntöttem ki a szívem, aki azt javasolta, jöjjek és osszam meg a nagyvilágnak. Csak így tudok szembenézni a nagy mumussal, nem igaz?
Kezdjük onnan, hogy vége lett a sulinak. Apa jött értem, hogy hazaköltöztessen a kollégiumból. Semmi Szia, mizu nagylány?  - vagy bármi, az egyetlen mondatot mondta ki, ami igazán haza tudja vágni az ember lányát.:
Le kell fogynod.
Hupp. Első könnycsepp.
Nem ez volt az első ilyen mondat, szóval nem vertem nagy dobra. De, mikor anya felhívott útközben, miszerint.: Szia, mostantól fogyókúrázol. Kitaláltunk neked egy edzéstervet. - elöntött a színtiszta rémület.
Hupp. Második könnycsepp.
Az első hónapban rendszeresen futottam, felüléseztem és próbáltam odafigyelni arra, mit eszem.
Újdonságot mondok: szart nem ért.
De nem is ez benne a legszörnyűbb, hanem az, hogy az anyád mindennap odamegy hozzád, kitárja a karjait és te azt hiszed meg akar ölelni, holott csak a felesleget akarja csipkedni rajtad, mert ez segít. Közben pedig azt mormolja, hogy Fannika, régebben olyan szép voltál.
Kiabál veled, hogy Ő csak segíteni próbál és, hogy te mindig eltaszítod magadtól és, hogy neki elege van. Persze, ha más  - mondjuk egy kolléga vagy egy rokon azt mondja, hogy Fanni, mintha fogyott volna, anya csak annyit mond, hogy igen odafigyel magára. Persze mi nem erőltetjük. Úgy szeretjük, ahogy van.
Tényleg? Nem vettem észre.
Hupp. Harmadik és negyedik könnycsepp.
Arról ne is beszéljünk, hogy a mai nap folyamán új módszert próbáltam ki.: hulla-hopp karika, amibe só van öntve. - halálos módszer, csak óvatosan.
De jó megoldás, mivel edzőteremben ajánlották és láthattad a király eredményt.
Egyetlen hátulütője a dolognak, hogy csak akkor működik, ha tudsz hulla-huppozni. Kiderült, hogy nem tudok. Pedig hét évesen iskola versenyt nyertem! Basszus!
Míg anya menőzött, hogy Ő mit és hogy tud, én csak arra a sablon mondatra gondoltam, miszerint nyíljon meg alattam a föld és nyeljen el, mondjuk örökre. Megpróbáltam megcsinálni több-kevesebb - inkább kevesebb - sikerrel. Igaz, a végén már csak azért voltak fájdalmaim, mert rengeteget kellett hajolgatni azért az idióta karikáért.
Nem igaz, hogy ennyit nem tudsz. és Mindenki meg tudja csinálni! mondatok többszörös ismétlése után döntöttem úgy, hogy befejezem. Leültem Kínos nézni az első évadtól kezdve.
Sadie a favorit, mivel az elején Ő sem volt az a piszkafa fazon, azonnal a szívembe lopta magát és azt hiszem, az ötödik vagy a hatodik részben lévő monológja miatt örökre megszerettem. Annyira igaz és szívbe markoló volt, hogy azonnal elbőgtem magam.
Lehet, hogy Te kedves Olvasó csodás alakkal vagy megáldva. Örülj neki. Elhiszem, hogy neked is sokat kellet és kell érte tenned a mai napig. De a mi térfelünkről ez abszolút nem úgy látszik. Innen nézve a Te életed marha egyszerű.
Rajtunk kívül senki sem tudja és senki sem érzi, milyen érzés úgy felkelni, hogy még mindig kövér vagy. Hogy hiába próbálsz ki bármilyen módszert, egyszerűen nem használ. Hogy inkább nem eszel a családod vagy társaság előtt, hogy elkerüld a lesajnáló és undorodó tekinteteket. Senki sem tudja, milyen érzés sovány emberek között élni, vagyis hogy mekkora megpróbáltatás érzelmileg. És maga a tény egyszerűen kiborító, hogy vannak emberek, akik bármit tesznek vagy éppenséggel esznek mindig tökéletesek maradnak - és ezzel szemben itt vagyok én és talán Te is.
Hupp. Ötödik és hatodik könnycsepp.
Van egy zsepid? Nincs?! Ne már, Te nem könnyezted meg ezt a szart?
Hát ja, érdekes egy világ, de van, hogy nem tehetünk a sorsunk ellen semmit sem.
Mondhatni, azóta nem vagyok toppon érzelmileg és már a FailArmy videókon sem nevetek annyira, mint korábban, de kell egy kis idő, mire kiheverem ezt a kurva nagy pofont. 
Kitartás nekem és talán Neked is, ha szükséged van rá.

6 megjegyzés:

  1. Hatlamas RESPECT! ;) Én veled vagyok! :)) <3

    VálaszTörlés
  2. Ismeros erzes.Orulok,hogy megfogalmaztad, es kitartas!:)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, és neked is sok erőt kívánok a kitartáshoz. :)
    Köszönöm, hogy itt vagy és olvasol. ♥
    xx.

    VálaszTörlés
  4. Jesszus... Az cseszett szar ha megkönnyeztem?? TELJESEN eggyetértem a végső monológóddal,miszerin cseszett szar érzés látni a soványakat,azokat,aki bármit felvehetnek bármikor. Annyiban valószínüleg könnyebb nekem,hogy anyukám is ilyen mint én és utálja ha azt mondom magamra : kövér.
    Apa meg hallani se akar ilyen "marhaságról". Jó olvasni , hogy nem vagyok egyedül a gondolkozás módommal és az érzéseimmel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Klau! :)
      Köszönöm szépen, hogy elolvastad még a régi történéseket és a véleményedet is kifejtetted. Rengeteget jelent számomra, köszönöm még egyszer! :)
      xx.

      Törlés