Ki is az a Jakab Fannii?

Én ezt hallgattam.

Hát hello-hello!
Először is nagyon szépen köszönöm a rengeteg érdeklődőt, elképesztően jól esett, nagyon hálás

vagyok. Mint láthatjátok ez a mostani bejegyzés ténylegesen rólam fog szólni, hogy ki is vagyok én. Az előző bejegyzés nem volt olyan sokatmondó és nem is kell, hogy megváltsam benne a világot. De szükségesnek éreztem azt, hogy úgy kezdjük el ezt az egészet, hogy némi sejtésetek legyen arról ki vagyok én; Jakab Fanni.
Egy tizenhét éves, Szabolcs megyei lány vagyok, aki egy olyan faluban töltötte élete eddigi szakaszát, melyről a fél világnak - ha nem az egésznek - tudomása sincs. Egy olyan helyről jöttem, mely rengeteg térképen nincs rajta. Ez a hely Nyírparasznya.
Igen, 'T' nélkül.
Rengeteg dolgot köszönhetek a kis falunak. A sok élményt, mely leginkább az iskolához kötődött, az igaz barátokat, csalódást és az első kisiskolás szerelmet. Az igaz nevetéseket, a rengeteg együtt töltött estét, a hajnalokig tartó beszélgetéseket, és a családomat. Sosem ért semmi baj ott, nem tudtam milyenek az igazi emberek. Számítóak, kapzsik és felületesek. Nem hittem volna, hogy ennyire le lehet nézni egy embert, aki egy olyan helyről jött, ahol még sohasem jártak, vagy amiről még nem hallottak. Míg fel nem kerültem a "nagyvárosba"; Nyíregyházára.
Tizennégy éves voltam és elhatároztam, hogy kitörök abból a közegből, ahol felnőttem. Nem, nem kell egy gettós, gengszter csajt elképzelni, akinek romba dőlt a családja. Merem állítani, hogy nagyon kevés fiatalból én vagyok az egyik, akinek a szülei a mai napig együtt vannak és szeretik egymást. Azt döntöttem el, hogy én leszek az a diák, aki nem a megszokott iskolába megy; ergo nem Mátészalkára egy olyan szakot tanulni, amivel később nem sokat ér. Így a Sipkay Barna Kereskedelmi Vendéglátóipari Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium, - igen, rohadt hosszú neve van - kéttanítási nyelvű idegenforgalmi és vendéglátóipari tagozatára adtam be a jelentkezésem. Gond nélkül felvettek, és hogy villogjak, a rangsorban nyolcadikként. Kollégista lettem, melyről már nem tudnék rossz dolgot mondani, kivéve a szigort, de azzal mindig hadilábon áll az ember. Vagy jó ha van, vagy gond ha nincs. Jó, ha akkor van, mikor a helyzet neked kedvez, ha viszont nem? Egy életre meg tudod utálni a kollégiumot és a vele járó szigort. Immár ez a harmadik évem, de még most sem fogytunk ki az izgalomból, viccekből.
De ennyit a lakhelyemről.
Anyukám foglalkozása miatt, már nagyon fiatalon közöm volt a könyvekhez. Egyébként könyvtáros. Igazság szerint nem szerettem olvasni. Azokat a könyveket, melyek már vastagabbak voltak, mint a kisujjam, olyan messze elkerültem, amennyire csak lehetett. Még a Garfield napi kalandjait is kihagytam az újságban, mert olyan nincs, hogy én olvassak.
Minden az Alkonyattal kezdődött. Nem, nem lettem vámpír, sem vérfarkas, de ennek a könyvnek köszönhetem, hogy most már könyvmolynak nevezhetem magam. Annak hatására, szinte faltam a könyveket. És nem csak amolyan tessék-lássék módon; oldalról oldalra tudom, mi szerepel néhány könyvben. Azóta rengeteg könyvet elolvastam - most, hogy leírtam ezt a sort eldöntöttem, hogy egy listát fogok csinálni melyben leírom, melyek azok a könyvek, melyeket már kivégeztem. Nagy valószínűséggel ez az oka annak, hogy most rólam olvastok. Azelőtt sosem foglalkoztatott az, hogy a cikkeket, hogyan írják, miért, és hogy mindez mekkora élvezet. Ennek ellenére, tizenhárom évesen eszembe nem jutott volna az, hogy mindössze tizenhét évesen kilenc blogom lesz, amik valamilyen szinten "híresek". Jenniinek köszönhetem, hogy megismerhettem ezt a világot. Az Ő első blogján segédkeztem, ennek révén sok bloggal találkoztam. Egoista gondolat, de mikor azokat olvastam mindig az jutott eszembe, hogy ilyet én is tudok. Ezért bele is fogtam az első blogomba, aminek a címe; Nessa's life.
Ugye milyen eredeti?!
Szerintem sem.
De a blogjaimról később írnék. Úgy tervezem, hogy mindegyiknek szánok egy bejegyzést, hátha felkeltem az érdeklődéseteket. Na szóval, jelenleg kilenc blog büszke, ám annál lustább írója vagyok, azonban a blog-ötletek még mindig tobzódnak a fejemben, és nem hagynak nyugodni.
De, hogy ismét megtörjem a varázst, magamról írok, hogy milyennek látom magam és, hogy engem milyennek látnak.:

"Mindig is olyan ember akartam lenni, akit nem nagyon érdekel, hogy mások mit gondolnak róla....
De nem hiszem, hogy ilyen vagyok."

Hát nem, szerintem sem ilyen vagyok.

Én saját magam, egy visszahúzódó, nehezen barátkozó emberkének vallom, aki nehezen oldódik fel társaságban - főleg ismeretlenben -azonban tudok annyira felszabadult és spontán lenni, amely valamilyen szinten kiveri néhány embernél a biztosítékot. Nem tudom, hogy mindez mennyire összeegyeztethető, és nem is állítom, hogy nekem mindig sikerül. Viszont az ismerőseim nagy részét ha megkérdeznénk, eszükbe sem jutna azt mondani, hogy én visszahúzódó vagyok. Mindenki egy eleven, bulizós csajnak ismer és meglepődik, ha mindennek az ellenkezőjét tapasztalja. Eléggé türelmetlen vagyok, a hangulatingadozásaimat ne is említsük. Nem vagyok egy "vasággyal-negyven-kilós" fazon és Isten látja lelkem, nem is leszek soha. Bár én elégedett vagyok ezzel, nem mindenki fogad el olyannak, amilyen vagyok, vagy amilyenné válok az idő során. De mindezzel nagyon belelovagoltam a bejegyzéseim témáiba. Nagyon hamar meg tudok szeretni embereket, de annál is rövidebb idő alatt tudok meggyűlölni egyes személyeket. Nagyon hamar függő tudok lenni - ennek nagyon jó példája a Csábításból Jeles randijáték. A függőségem és a játékmániám miatt, már tizenkilenc profil tulajdonosa vagyok és megrögzötten kutatok akciópontok után. Nagy függője lettem a mangának és az anime-nek, ami nem egészen négy napja tart.
Néhány szóval; egy életvidám, okos, néhányak szerint kedves lány vagyok, aki tud olyan gané lenni, hogy azt kívánják, bárcsak ne ismertek volna meg.
Érzitek az ellentétet?
Nos, hirtelen ennyi minden jutott eszembe. Ha valamire Te, esetleg kíváncsi vagy, kérdezz tőlem bátran. Elérhetőségeim, mint láthatjátok a jobb oldali modulsávban fel vannak tüntetve. ;)

Auf Wiedersehen!.:

Fannii x