A sokadik összegzés.

Nem ez az első összegzésem és legyünk őszinték - nem ez lesz az utolsó bejegyzésem amiben mondhatni fél évet foglalok össze, mivel.:

a.) nincs kedvem írni

b.) lusta vagyok írni

c.) nincs miről írni és nem vagyok hajlandó a milliomodik 333 kérdés rólam TAG-et megcsinálni...majd mikor már mindenki elfelejti ismét felpezsdítem a témát.

d.) az első kettő végül is tök ugyanaz.

És valljuk be, mindig van az ember életében néhány olyan szakasz vagy pillanat, amit féltetlenül meg kell osztania valakivel. Természetesen ez lehet szomorú vagy éppen boldog történés - jelen esetben változó - , méghozzá olyan emberrel, aki valamilyen szinten átérzi az ő helyzeted, tanácsot tud adni vagy a legfontosabb; egyszerűen együtt érez veled, letörli a könnyeidet, megölel, vagy csak néhány kedves szót tud szólni hozzád. Személy szerint mindig is jobban tudtam a negatív, szomorú történésekről, eseményekről írni, na nem mintha semmi pozitív és vidám dolog nem történne az életemben, csak éppen sokkal vevőbb vagyok az ilyen témára. Számomra sokkal egyszerűbb egy negatív gondolatot megfogalmazni, mint a Boldog vagyok ezredik szinonimáját megkeresni és ecsetleni, hogy nekem milyen jó az életem - abszolút nem adná vissza a teljes valóságot.

Kezdjük mondjuk a szeptembernél. Önként, egy kicsit szorongva tértem vissza a kollégiumba, egy enyhe, bimbózó szerelem után, ami hamarabb halt meg, mint egy muskátli a Szaharában. Könnyes napok jöttek, majd mentek megállíthatatlanul egymás után és ez érvényes a boldog napokra, amikor is annyira nevet az ember, hogy már azért zokog. Októberben a kórházakat jártam egy akkora cisztával a petefészkem mellett, mint egy ásványvizes flakon kupakja. Pontos méretarány teszem hozzá, kereken 2,5 centiméter. Igen, kicsinek tűnik, de elképesztő mekkora fájdalmat bír okozni, ennyi NO-SPA injekciót még életemben nem vettem be. Eljött a november, mikor is hivatalosan is nagykorúvá váltam. Azóta előfordult, hogy számomra ismeretlen emberkéket láttam el cigarettával, úgy, hogy még életemben nem dohányoztam. Elérkezett a várva várt december, vele együtt az a fantasztikus karácsony, amikor lószar sem történik. Ott állsz a karácsonyfa előtt, teljesen fáradtan, mivel előző nap egy kurva esszét fogalmaztál meg, mivel a tanárok egy kicsit sincsenek tisztában a szünet fogalmával. Átadjátok egymásnak az ajándékokat, amik egy kicsit sem okoznak számodra meglepetést, mert vagy tudtad mit kapsz, vagy te vetted meg magadnak. A csodás szilveszter, mikor édesanyádat éjfél előtt nem sokkal ágyba cipeled, mivel az epekő okozta fájdalomtól lábra sem tud állni. Valamint az a csodás éjszaka, amikor te már hajnali fél egykor ágyban vagy és úgy horkolsz, akár egy vén nagypapa. Az eszméletlenül fantasztikus január, a visszatérés hónapja, mikor döbbenten hallgatod, ki mit zsebelt be karácsonyra. Egy autót, egy motort, egy Rolex karórát, négy könyvsorozatot. Te pedig büszke vagy arra a három könyvre, amiből egyet magadnak vettél, mert igenis megérdemled a picsába már! Aki azt mondja, hogy szánalmas magadnak karácsonyi ajándékot venni, az hivatalosan is bekaphatja!

És aztán itt a február, a kívülállás és a számkivetettség hónapja. Istenem, mennyire tetszik ez a hónap. Kezdjük ott, hogy egy barátnőm - nem nevezzük nevén, mert miért is tenném? - szerelmes lett, még ki tudja mikor, hányadik alkalommal. Azokból, amiket hallottam és ami információ morzsákat elejtett, és amiket a srácról alapjáraton tudtam, nem tűnt annak a monogám fazonnak. Lekoptatta a csajt, aki ezt nem tudta elfogadni. Nem is, hogy nem tudta elfogadni ez így nem egészen pontos, mondjuk inkább azt, hogy nem mondott le róla, reménykedett a végsőkig, hogy igenis lesz valami. Szent meggyőződése volt, hogy az a srác az igazán CapsLK-os Ő. Hát, nem így lett. Bár ki tudja, mit hoz Nagykálló bárja. Lényeg a lényegben - semmiről nem tudtam, holott állítólag én voltam - nagyon múlt idő - az egyik legjobb barátnő - még inkább múlt idő. És mit tesz egy lány, aki kíváncsi, nem ivott kávét aznap és igenis érzékeltetni akarja, hogy ő létezik és érdekli mi történik a barátnőjével?

A TIPPELÉS IDEJE.

A TIPPELÉS IDEJE.

A TIPPELÉS IDEJE.

ÉS HÁROM.

KETTŐ.

EGY.

LEJÁRT.

Nos, aki azt a választ adta, hogy névtelenül feltesz egy kérdést ask.fm-en az nagyon jól tippelt.

Szánalmas, nevetséges, mégis egy icipicit vicces is. És mi történik?! Annak az ismeretlen, konkrétan senkinek mindent, de mindent elmond az utolsó apró sóhajtásig én pedig ülök a gép előtt és sírva röhögök, miközben annyit nyögök, hogy Ezt nem hiszem el! Természetesen én magam is tudom, hogy nem ez volt a legjobb Derítsük ki, mi nyomja az ismerősöm szívét! hadjárat mégis, előbb lőném magam tökön, minthogy egy névtelen akárkinek elmondjam, mit jelent számomra egy srác, legyen akármilyen romantikus az az indok. Természetesen kiderült a nagy turpisság és azóta csend és hullaszag, hogy drága történelem tanáromat idézzem. Aztán jöttek azok a véget nem érő, hatalmas csendek, amiket még élvezel is egy kicsit. A nagyon-nagyon hosszú facebook-os beszélgetések, amelyekben leírod, mit miért tettél és, hogy mik is vezettek el idáig. Biztosítod a másik két barátnődet, hogy nem fog megszakadni a kapcsolatod velük. Már akkor tudtam, hogy ez mekkora kamu, most azért mégis szíven üt. Ha ezt olvassák, mert ki tudja, biztos az lesz az indok a némaságra, hogy miért fordulok el, miért nem beszélek velük, miért keresem más társaságát?

Miért?

Mert kurvára nincs kedvem végignézni, hogy hogyan csinálunk úgy, mintha minden normális lenne, mintha nem léteznék. Miért kellene olyan idegőrölő beszélgetéseket végighallgatnom, amik már azelőtt is felbaszták az agyam, mielőtt csend telepedett közénk? A pillantások, miközben mesélnek egy vicces, érdekfeszítő történetet, hogy Na vajon figyel? És ha igen, miért? Azt hiszem ilyenkor kap el az egyelőre még csak emlegetett szívinfarktus. Bár, ha így haladok előbb temetnek el, minthogy kimondhatnám, hogy Takarodj haza!

A beszélgetések a szüleimmel erről a témáról, anyukám aggódása, hogy zavarja, hogy elveszítem a barátaimat és, hogy egyedül maradok és a többi. Félhetnék tőle, mert valljuk be; minden okom meglenne rá. Mégsem teszem.

Miért?

Mert mióta számít rendes barátságnak az olyan, hogy csak akkor beszélsz a másikkal, mikor blogoltok? Vagy mikor a másik két barátnőd nem hív meg egy buliba és nincs kinek panaszkodni?

Nem hiszem, hogy ezért érdemes lenne könnyeket meg zsebkendőt pazarolni.  Ezért és még más okok miatt is örülök, hogy kollégista vagyok. Eszméletlen jó és megnyugtató érzés, hogy olyan emberek vesznek téged körül, akik már majdnem négy, három vagy éppen két éve ismernek, elfogadják minden szarságodat, nem akadnak fenn azon, ha egy kicsit keményebben vagy éppen nem mézesmázosan szólok hozzájuk és nem bólogatok úgy minden tettükre és véleményükre, akár azok a bólogatós kutyák a kocsik műszerfalán. Hozzászoktunk egymás rigolyáihoz és tényleg, nem akadékoskodunk, és nem húzzuk fel az orrunkat azon, ha valaki azt mondja Na most kussolj el és tömj valamit a szádba, mert kurvára idegesítesz! Felmerülhet bennetek a kérdés, hogy Uram atyám, "vidéken" ez normális? És azt kell mondjam, hogy nálam ez már mindennapi, attól függ, ki tartja ezt pozitív vagy éppen negatív tulajdonságnak.

És íme itt van a régóta várt március. Hol is kezdjem? Eldöntöttem, hogy a kezembe veszem a sorsom. Valóban, ez már a sokadik alkalom, de most már meg is próbálok tenni érte. Minden ugye a fentiekben ecsetelt helyzetekkel, szituációkkal kezdődött. Rájöttem, hogy nekem nem minden esetben megfelelő ez a közeg. Mondjuk semmilyen iránycélom nincsen, és őszintén nem is kell, hogy legyen. Hiszen ki tudja tizennyolc évesen, teljesen önállóan megmondani, hogy Igen, én ezzel szeretnék foglalkozni, mert szeretem és van értelme! Emberek, akkor azt mondom, hogy az alvás a kedvenc tevékenységem, azt mondják jól is csinálom. Kitörölhetem vele a seggem egy tizenhét másodpercig tartó cifra után. Rendkívül nehéz feladatnak tartom megmondani, hogy igen ezt megéri csinálni, nem fogsz beleőrülni és viszed is vele valamire. És mit tesz egy lány, aki világáról nem tud?

A TIPPELÉS IDEJE.

A TIPPELÉS IDEJE.

A TIPPELÉS IDEJE.

ÉS HÁROM.

KETTŐ.

EGY.

LEJÁRT.

Aki arra tippelt, hogy az interneten önértékelési és személyiség teszteket tölt ki, hulla jól tippel. Ne nevessetek!

Mondom!

Amúgy is, minden a matektanárom hibája. Mikor észrevette, hogy egy pénteki óráján elszundítottam, annyit mondott óra után, hogy látja, hogy nem való nekem ez a matematika (a jegyeken is látszott, a horkantások plusz hangulatot adtak a történetnek) elküld nekem egy oldalt, mondván töltsem ki és az segít behatárolni, hogy mik is azok a területek, amikkel érdemes lenne foglalkoznom. Értelmes embernek tartom magam, tudtam, hogy a matematika, a fizika és a testnevelés minden formája azonnal elfelejtendő ötlet. Lényegtelen, megcsináltam a tesztet, eredményül pedig az idegenforgalom, irodalom és nyelvekkel foglalkozó területek jöttek ki. Hát oké... És itt nem áll meg a Fedezzük Fel Önmagam (FFÖ) vonat rendkívüli alkalommal induló első, és nagyon reménykedem benne, hogy utolsó járata is. Vegyünk Téged, egy unalmas szombat estét és a Google-t.

Mit teszel?

Több személyiségtesztet keresel vagy felemeled a segged és alszol?

A TIPPELÉS IDEJE.

A TIPPELÉS IDEJE.

A TIPPELÉS IDEJE.

ÉS HÁROM.

KETTŐ.

EGY.

LEJÁRT.

Aki arra tippelt, hogy hagyjuk meredni a seggünket a gép előtt és több tesztet csinálunk, az jól tippelt! Jár a keksz, emberek. Na már most. Nekem az egyik tesztnél senki sem szólt arról, hogy személyes találkozó is szükséges ahhoz, hogy megmondják, milyen ember is vagyok. Így csütörtökön délután három órakor egy felejthetetlen találkozóra kell számítanom - telefonon keresztül - egy nagyon kedves nőcivel, aki elmondja az eredményeket. Már érzem, hogy életem rossz döntéseihez sorolhatom ezt. Félve, de mégis izgatottan várom az egész találkozót, végső soron nagyon kíváncsi vagyok. De, ha soha többet nem jelentkezem, akkor valószínűleg elástak az erdőben vagy eladtak a KGST piacon...

VÁLTJUK A SZEMSZÖGET.

Valamint igyekszem fellendíteni a blogot. Természetesen nem azt szeretném elérni, hogy több millióan itt tolongjatok és egymás után írjátok a hozzászólásokat - aminek persze örülnék, de ennyire nem élek rózsaszín ködben. Szeretném, ha Ti is a blog részévé válnátok és együtt élnénk át a jó és rossz történéseket. Így egy nagyon rövid kérdéssort intéznék hozzátok, amik valamilyen szinten kapcsolódnak az aktuális bejegyzéshez és eldönthetitek, hogy válaszoltok-e vagy sem, akár itt kommentben, a chaten, vagy írjatok bátran az e-mailemre (fanniij14@gmail.com) Szeretném megismerni azokat az embereket, akik az idejüket szánják az én életemre. :) Nooooos.

Ti csináltatok már ilyen teszteket? Mi a véleményetek róla?

Volt olyan személy az életedben, akinek elvesztése nagy fájdalmat okozott, ám egy kis idő elteltével úgy gondoltad, hogy nem is baj, hogy így történt az egész?

Igyekszem minél hamarabb hozni a követező bejegyzést, ami szerintem erről a rejtélyes önértékelésről fog szólni.

Sziasztook Tökik. :)

xx.

Elég volt! - Szint: kurvára

Hát igen.
Az első komolyabb bejegyzésem súly problémában és nem garantálom, hogy az utolsó.
Egyetlen, drága Erikámnak öntöttem ki a szívem, aki azt javasolta, jöjjek és osszam meg a nagyvilágnak. Csak így tudok szembenézni a nagy mumussal, nem igaz?
Kezdjük onnan, hogy vége lett a sulinak. Apa jött értem, hogy hazaköltöztessen a kollégiumból. Semmi Szia, mizu nagylány?  - vagy bármi, az egyetlen mondatot mondta ki, ami igazán haza tudja vágni az ember lányát.:
Le kell fogynod.
Hupp. Első könnycsepp.
Nem ez volt az első ilyen mondat, szóval nem vertem nagy dobra. De, mikor anya felhívott útközben, miszerint.: Szia, mostantól fogyókúrázol. Kitaláltunk neked egy edzéstervet. - elöntött a színtiszta rémület.
Hupp. Második könnycsepp.
Az első hónapban rendszeresen futottam, felüléseztem és próbáltam odafigyelni arra, mit eszem.
Újdonságot mondok: szart nem ért.
De nem is ez benne a legszörnyűbb, hanem az, hogy az anyád mindennap odamegy hozzád, kitárja a karjait és te azt hiszed meg akar ölelni, holott csak a felesleget akarja csipkedni rajtad, mert ez segít. Közben pedig azt mormolja, hogy Fannika, régebben olyan szép voltál.
Kiabál veled, hogy Ő csak segíteni próbál és, hogy te mindig eltaszítod magadtól és, hogy neki elege van. Persze, ha más  - mondjuk egy kolléga vagy egy rokon azt mondja, hogy Fanni, mintha fogyott volna, anya csak annyit mond, hogy igen odafigyel magára. Persze mi nem erőltetjük. Úgy szeretjük, ahogy van.
Tényleg? Nem vettem észre.
Hupp. Harmadik és negyedik könnycsepp.
Arról ne is beszéljünk, hogy a mai nap folyamán új módszert próbáltam ki.: hulla-hopp karika, amibe só van öntve. - halálos módszer, csak óvatosan.
De jó megoldás, mivel edzőteremben ajánlották és láthattad a király eredményt.
Egyetlen hátulütője a dolognak, hogy csak akkor működik, ha tudsz hulla-huppozni. Kiderült, hogy nem tudok. Pedig hét évesen iskola versenyt nyertem! Basszus!
Míg anya menőzött, hogy Ő mit és hogy tud, én csak arra a sablon mondatra gondoltam, miszerint nyíljon meg alattam a föld és nyeljen el, mondjuk örökre. Megpróbáltam megcsinálni több-kevesebb - inkább kevesebb - sikerrel. Igaz, a végén már csak azért voltak fájdalmaim, mert rengeteget kellett hajolgatni azért az idióta karikáért.
Nem igaz, hogy ennyit nem tudsz. és Mindenki meg tudja csinálni! mondatok többszörös ismétlése után döntöttem úgy, hogy befejezem. Leültem Kínos nézni az első évadtól kezdve.
Sadie a favorit, mivel az elején Ő sem volt az a piszkafa fazon, azonnal a szívembe lopta magát és azt hiszem, az ötödik vagy a hatodik részben lévő monológja miatt örökre megszerettem. Annyira igaz és szívbe markoló volt, hogy azonnal elbőgtem magam.
Lehet, hogy Te kedves Olvasó csodás alakkal vagy megáldva. Örülj neki. Elhiszem, hogy neked is sokat kellet és kell érte tenned a mai napig. De a mi térfelünkről ez abszolút nem úgy látszik. Innen nézve a Te életed marha egyszerű.
Rajtunk kívül senki sem tudja és senki sem érzi, milyen érzés úgy felkelni, hogy még mindig kövér vagy. Hogy hiába próbálsz ki bármilyen módszert, egyszerűen nem használ. Hogy inkább nem eszel a családod vagy társaság előtt, hogy elkerüld a lesajnáló és undorodó tekinteteket. Senki sem tudja, milyen érzés sovány emberek között élni, vagyis hogy mekkora megpróbáltatás érzelmileg. És maga a tény egyszerűen kiborító, hogy vannak emberek, akik bármit tesznek vagy éppenséggel esznek mindig tökéletesek maradnak - és ezzel szemben itt vagyok én és talán Te is.
Hupp. Ötödik és hatodik könnycsepp.
Van egy zsepid? Nincs?! Ne már, Te nem könnyezted meg ezt a szart?
Hát ja, érdekes egy világ, de van, hogy nem tehetünk a sorsunk ellen semmit sem.
Mondhatni, azóta nem vagyok toppon érzelmileg és már a FailArmy videókon sem nevetek annyira, mint korábban, de kell egy kis idő, mire kiheverem ezt a kurva nagy pofont. 
Kitartás nekem és talán Neked is, ha szükséged van rá.

Üzenet Unalomfalváról.

Unalooooooooooooooooooooom.
De komolyan.
Semmi és semmi nem történik. Egyáltalán mit jelent az, hogy semmi? Kevesebb mint egy kutyaszar vagy több, mint egy légyfing? Na tényleg unalom van, ha ilyen gázul próbálom meg megfogalmazni a semmit, amely a napjaimat jellemzi lassan két hete.
Így van emberek, ez a nagybetűs Vakáció, amit mindenki várt. Tervben voltak és vannak a hatalmas bulik, a nagy edzések, az ivás, a dugás, a relaxáció, a nyaralás, a napozás, a strandolás, a nyári meló és még sorolhatnám. És ebből rohadtul nem lesz semmi sem. De semmi gond, tervezgessünk máshoz amúgy sem értünk túlságosan - így van, a VB-re gondolok. Itt ülök vasárnap 22:39-kor - június 22-én -  és Neked írok, viszont Te valószínűleg ezt a bejegyzést, két két múlva, mondjuk pénteken fogod olvasni. Ha egyáltalán eljutsz eddig a sorig és nem zártad be már a légyfingos résznél.   
Csuriba az ujjakat és reménykedjünk, hogy kemény és kitartó ember vagy!
Nagyjából egy hónapja tart a nyári szünet, ami szerény személyemnél azt eredményezi, hogy a hét minden napját itthon töltöm. Ennek következtében azt történik, hogy napjában tíz beszólást kapok apától, kilenc életemben nem látott ember jön be hozzánk kérni valamit, nyolcszor mosogatok el egy nap, hét percet töltök a napon, hatszor hívnak fel diákmeló kapcsán, ötször nézem meg a bizonyítványom míg betölt a gép, négyszer veszek össze anyummal, három könyvet olvasok el egy nap, kétszer megyek neki az ajtófélfának és egyszer harap meg a kutya.
Ez lehetne az új számlálós dal! Szorítsunk, hogy felfedeznek.
Rengeteg következtetést vontam le, tényt állítottam fel - tehát valójában semmit nem csináltam, kivéve azt a két hetet, mikor meggyet kellett szedni. Nem tudom, Te kedves olvasó szedtél-e már meggyet, de maradjunk annyiban, hogy nem a legélvezetesebb meló június közepén, hetven fokba egy kertben, ahol nincs klíma gyümölcsöt szedni, egy kurva magas fáról. Volt néhány dolog, amire rájöttem.:

• A meleg, citromos Kristályvíznek olyan íze van, mint a hideg, citromos Borsodinak.
• A meggyszedés körülbelül olyan, mint prostinak lenni. Kapsz érte pénzt, de az eléggé szezon és fajta függő és eléggé kellemetlen meló.
• Teljesen mindegy, hogy egy kétméteres fáról vagy egy tizenhárom fokos létráról esel le. Ugyanannyira fáj.
• Nem szabad maximum hangerőn zenét hallgatni meggyszedés közben, mert nem hallod, mikor azt kiáltják, hogy Dől a fa!

De hál' istennek a meggyszezon már leáldozóban van, de természetesen drága szüleim nem tudnák elviselni, ha negyven fokban legalább egy kis időt bent töltenék a házban. A szülők kapcsán is rengeteg mindenre rájöttem.:

• Amikor megkérdezed a szüleidet, hogy mit segíts Nekik és azt válaszolják, Semmit, pihenj csak! - igazából arra gondolnak, hogy takarítsd ki a házat, moss fel, pucold meg az ablakot, fürdesd meg a kutyát és ha két mosogatás között van időd, nyírd le a füvet.
• Amikor azt mondják, hogy a halastó már elég koszos és ráférne a frissítés semmiképpen ne nézz rájuk! Azt hiszik önként jelentkezel.
• Amikor azt mondják, hogy  fogynod kellene nem arra gondolnak, hogy nehogy egyedül halj meg, hanem arra, hogyan lesz unokájuk, ha csúnya vagy.
• Mindig neked fognak szólni, hogy csinálj meg valamit, holott ők vannak a legközelebb ahhoz a bizonyos valamihez.
• Amikor azt mondod, hogy Ahj, nincs pénzem pedig a srácokkal be akarunk ülni valahová! azt fogják javasolni jelentkezz diákmunkára.

Most már Te is látod, mennyire hasztalanul töltöm a két és fél hónapos szünetet. Valószínűleg, ha suli kezdéskor megkérdezik, mit csináltam a nyáron annyit fogok habogni Ezt-meg azt, de sok mindenre már nem is emlékszem. Gáz lenne megmondani, hogy a semmin gondolkodtam.
A semmi igazából olyan, mint egy nyeletlen bicska penge nélkül.
Lőjetek le.
Azt hiszem, gyorsan elbújok, nehogy valaki ezután a szarság után tényleg kicsináljon.

Egy rövid - lehet, hogy hosszú - összefoglaló

GoodHorse, drága Olvasó!

Elég régen jártam itt - nem számít meglepetésnek - ami annyit tesz, hogy kénytelen vagyok egy összefoglaló féleséget írni, igazából mindenről.

Mégpedig úgy, hogy egy nem rég elolvasott könyv legmeghatározóbb szavait kiemelem és azok ha természetesen jellemzőek voltak az elmúlt néhány hónapra és felsejlett bennem valami..nos leírom.

Előítélet.: 

Mindenhol ott van!

Ennyi már biztos.

Mindenbe bele lehet kötni. A farmeredbe, a pólódba, a hajadba, a szemöldököd vastagságába, formájába, a szemed színébe, a telefonodba, a beszédedbe, a családi hátteredbe, a súlyodba, a magasságodba, az alakodba, a személyiségedbe - mindenbe.

És bele is fognak kötni, kétséged ne maradjon felőle.

Egyszerű a kérdés.:

Miért?

Miért, jó az, ha baszogatjuk a másikat? Miért jó állandóan belekötni olyan emberekbe, akik sosem bántanának Téged? Jó én sem vagyok szent, és nem is leszek. De két különböző dolog kibeszélni valakit egy kisebb társaságon belül, mint megalázni azt az illetőt, akár baráti társaságon belül vagy mindenki előtt.

Szerintem ez a nem mindegy.

És mielőtt jönne az a fellengzős duma, hogy  tinédzserek a genyók, és nem tudják mi az a tisztelet és, hogy beléjük szorult a legtöbb rosszindulat.

Cáfolnám. Vegyünk egy esetet, ami február körül történt.

Végy egy szar napot. - Pipa.

Tegyél hozzá négy óra alvást. - Pipa.

Majd adj hozzá négy német órát. - Pipa.

És az egészet fűszerezd meg egy kis tesivel, a világ - nem túlzok - legrosszabb tanárával.

Megvan?

Akkor vágod, miért voltam kiakadva.

Ha azt mondják neked tesióra, egyből a megaláztatás jut eszedbe, főleg akkor, ha nem vagy egy Gyurta Dani vagy Egerszegi Krisztina alkat. Egyenlő a világvégével. De a legrosszabb rémálom a talajgyakorlaton kívül a szekrényugrás.

A legszebb, hogy elvárják, hogy átugord az olyan magas szekrényt, mint amilyen magas a legkisebb osztálytársad. Szájukat. Lényeg a lényegben a zsugort vagy mi a tökömet osztályozták. Nem egyszer, nem kétszer kellett megpróbálni, hogy azt mondja.:

- Négy ötöd.

Az volt az a pillanat mikor azt gondoltam; Ez az, nem bukok meg tesiből! Eljött a bediktálás pillanata. Elérnek a nevemhez, szélesen mosolyogva bediktálom a jegyet, majd a tanár egy gúnyos pillantással végigmér.

- A testsúlyod miatt levonás, de talán meg lesz a négyes.

TTTEEESSSÉÉÉKKK??!!

Elemezzük ezt a fantasztikusan köcsög mondatot.

Szóval, az az osztálytársam, akinek beakadt a lába a szekrény szélébe és úgy érkezett a szőnyegre, csont nélkül négyes, nekem pedig talán - mondom talán - négyes, amiatt mert nem vagyok bulimiás? Hol van itt az igazság?

Sehol. Igazság szerint azóta már régen túltettem magam a dolgon, és most is citromos sütit zabálok, de szerintem te is átérzed valamilyen szinten a helyzetet. Jó, nem vagyok sovány, nevezzünk molettnek.

Miért  mindig a molett vagy a kövér embereket bántják? Pedig annyival viccesebb velük a világ. TH.(nem Tokio Hotel)  Bea, az egyik legjobb barátnőm a koliban. Vele jutott eszembe az a gondolat, hogy mi lenne, ha csak kövér emberek élnének a Földön. TÉNYLEG minden sokkal viccesebb lenne. Hisz képzeljük el a Romeó és Júliát kövér emberekkel vagy a Titanicot.

Jó, ez így olvasva nem vicces, de előadva igen.

Kérem a következő szót...

Barátság.:

Hohohóóó.

Nos, talán emlékszel még az Önutálat bejegyzésemre, amikor is a Fényemberekről és a velük való kapcsolatomat írtam le.

Nos ilyen kapcsolat már nincsen.

Most visszaolvasva eléggé optimistán zártam le a részt.: holnapra már semmi sem lesz belőle, mert a gond eltűnik, akár hamu a szélben.

Nem semmi. Egy szép hasonlat, valamint utalás egy klasszikus regényre. BigZs tuti dobna egy hátast.

Nos visszatérve. MINDEN lett belőle. És a minden alatt egy hatalmas katyvaszt értek.

Miután kiraktam a részt, a koli folyosóján ültem és sírtam, mikor is olvasgattam a kommenteket, majd az azokat követő üzeneteket Facen, Viberen. 

Utalva Jennii írására, miszerint mindig féltett a Fényemberektől totál meghatott. Azon az estén nagyon sokáig fent voltunk és beszélgettünk. Aztán jött a másnap.

Érdekes idézőjeles "módszerem" van az eltávolodásra. Nem bírom ezt a kínos mosoly, idióta kérdések fázist, ezért én az ilyet egy az egyben kihagyom. A drasztikus szakítás, avagy a nyílt törés módszer az én világom. 

Tény, hogy ez egy nem jó módszer és tényleg, senki se próbálja ki otthon, de nekem ez bevált. Megment az olyan kérdésektől és kijelentésektől, hogy Mi a baj? Az én hibám? Hol rontottuk el? Tudod mit gondolok? Egy kurva vagy! Igazából nem is voltunk barátok! Sose szerettél, mint barátot...lalala.

Ezt személy szerint se érzésekkel, se idegrendszerrel nem bírom ki. Hiszen hogyan válaszolnék ezekre a kérdésekre úgy, hogy egy nagyon alap kapcsolat megmaradjon? Tehát válaszok a kérdésekre, amiket nem mondhatok meg szemtől szemben.

1.: Az a baj, hogy nem vagyunk egyformák. Nem érdeklődünk egymás iránt, a családja egyáltalán az élete iránt. Mi nem voltunk, vagyunk és nem is leszünk soha igaz barátok. Mi jelen pillanatban egy mederben vagyunk, amibe nem önként kerültünk be. Számunkra egy kényelmes megoldás az, hogy együtt vagyunk nevetünk, röhögcsélünk, de nem erre vágyunk. Más emberekre, más kapcsolatokra vagyunk, amiket csak akkor kapunk meg ha elszakadunk.

2.: Is. Meg az enyém is.

3.: Fogalmam sincs. Egy nagyon hosszú folyamat vezetett ide, és az marad mindig is köcsög vagy kurva, aki ki merte mondani mindezt

4.: Szerintem meg te vagy az...motelszoba..

5.: Nem, tényleg nem.

6.: De egy kicsit, de megtaláltam az igaziakat.

Tehát. Nem beszélek a fényemberekkel, ami igazából Hulk Hogan-nek köszönhető (egy csaj, aki azt hiszi, ha heti kétszer lemegy egy edzőterembe, fut húsz percet, majd letol két BigMc-et és egy shaket sovány.Ja, és kikúrt nagy feje van..és bazi nagy szemöldöke)  - hú, ennek előítélet szaga van.

Nem Fannii...ennek vélemény szaga van! - A jobbik és okosabbik éned.

Nos, Hulk Hogan idézőjelben a piciny Fényember csoport vezére. Ergo a bandába tartozó DarkHorse, valamint Tündérke nem beszél(het) velem. Tiszta általános negyedik osztály. Tündérkével a nagy "szakítás" után is beszéltem egy darabig. De megkérlek Téged, gondold át logikusan.

Tündérke csak az iskolában beszélt velem. Millió programot csinált Hulk Hogannel és DarkHorse-zal. Igazából mindent velük csinált. Én pedig...segítettem megcsinálni a háziját.

Szerinted?

De nem is szeretném erre pocsékolni a szavakat, tényleg.

Azóta tényleg megtaláltam az igazi barátaimat három SajtosPogi személyében. Már most sokkal több nevetést, mosolyt, pletykát és egyáltalán együttérzést és támogatást köszönhetek nekik, mint amit a Fényemberektől valaha kaphattam volna.

De nem hagyhatom ki a kolis batánőimet se. Köszönöm Era, Marcsa, Dorci, TH. Bea és Bubu. Nélkületek már rég megőrültem volna!

Köviii.:

Szerelem.:

Utálom ezt a témát..

Túlértékelik a kapcsolatokat. De tényleg.
Mindenhol ezt látod.: hogyan találd meg az igazit, mit csinálj, ha úgy érzed megtaláltad, és mit tegyél, miután pofára esel. Oké ez már pesszimista gondolat, és nem is az a dolgom, hogy az idézetes oldalakat ócsároljam a facebook-ról.

Sohasem vettem komolyan ezt a párkapcsolat dolgot, sem a randizást. Tizenhét évesen nem hiszem, hogy ennek kellene kitölteni az életem, de mindemellett meghatódva, irigykedve és néha undorodva figyelem a körülöttem lévő párokat. Én magam még várok az igazira. Jó ezt már senki sem teszi, de én túlságosan is hiszek az igaz szerelemben. Egy nagyon szép példaértékű kapcsolat lebeg a szemem előtt, mégpedig a szüleimé. Annyira király rágondolni, hogy; igen a szüleim tényleg rátaláltak egymásra. És nem is akárhogy. EGY ROCK TÁBORBAN.
Vágod?
A szüleim Michi és Joe Jonas!
Haha. Ez gáz volt.
Lényeg a lényegben, hogy várok.
Persze beszélgetek srácokkal, nem zárdában élek. De azt hiszem semmi komoly.
Egyelőre...Vagyis..mindegy. Nincsen semmi..
Bubó mondata.:
Gyermekbántalmazás.:
A szerelem után nagy váltás nem igaz? Nos ebben a könyvben meghatározó volt mindez és ma rátaláltam egy ezzel foglalkozó cikkel. A cikk egy honlaphoz vezetett mégpedig a Beszélj róla! oldalhoz. Eddig húsz megható, ríkató és mindezek előtt borzalmas történetet olvastam el erről a témáról, mégpedig olyan emberekről, akik körülöttünk élnek. Nem fordítunk minderre elég figyelmet, sajnos pedig igazán kellene, mert sosem lehet tudni, melyik hozzád tartozóval történt esetleg történik meg mindez.
Egy utolsó gondolat. Mikor azt mondod, hogy gázok a szüleid stb. olvasd el ezeket a történteket. Szerintem mindent átértékelsz magadban.


Köszönöm, hogy elolvastad. Minél hamarabb - szóval jó későn - próbálom hozni az életem egyik pillanatát.

Taves Bahtalo.!
F.xx

Mint Petőfi és Arany.

Hey-hey-hey!

Üdv megint itt! Mint láthatjátok ismét elememben vagyok, amit a legjobb barátaim támogatásának köszönhetek.
Kösz csajok! Olyanok vagytok nekem, mint a csoki. Imádom, hogy mindig mellettem vagytok és számíthatok rátok, de bőgök, amikor nem talállak benneteket a szekrényben!
Nos, mielőtt mindenki pánikba esik, hogy egy adag magyar tételt kap tőlem, gyorsan magyarázkodni kezdek. A bejegyzés címe, a legjobb barátnőm - Jennii T. - fejéből pattant ki. Nem, nem egy összehasonlítást kaphattok, miszerint ki extrovertált vagy introvertált. Ez a bejegyzés Róla és rólam szól, és a közöttünk kialakuló őszinte barátságról. Itt van olvashatjátok eredetiben.: Katt.
De mivel nem vagyok az a fazon, aki szó nélkül hagyja a dolgokat, íme.: én így láttam az egymásra találást.

***

Minden 2011 szeptemberében kezdődött, abban a pocsék iskolában. Mivel kollégista voltam, vagyok és nagy valószínűséggel még leszek egy darabig, már korábban átláthattam  - nagyjából - ezt az egész zűrzavart, amibe nyolc év után hirtelen belepottyantunk. És nem mondhatom azt, hogy tetszett. Nyolc évet töltöttem együtt a legjobb barátaimmal, egy olyan közösséget kellett otthon hagynom, ami nagy nehézségeket okozott. Sosem voltam az a könnyen barátkozó típus, és több volt a fiú barátom, mint lány. Mennyire volt gáz, hirtelen három lánnyal összezárva egy háromszor három négyzetméteres szobában? Főleg úgy, hogy két csaj nagyjából tizennégy éve ismerte egymást, legjobb barátnők voltak. A harmadik... na ez vicces eset. A nagy bemutatkozás.:
- Szia, Fanni vagyok. Nyírparasznyáról jöttem. És Te? - kéznyújtás, majd egy széles vigyor, amibe néhány másodperc után belesajdul az arcod.
A csajszit nevezzük... Juhdifhkának.
- Hmm, Juhdifhka vagyok. Pcszszzsppp-ről.
- Már bocs, honnan?
- Pcszszzsppp-ről.
De a legrosszabb, hogy a saját apád húz hátrébb onnan és csak annyit mormol a füledbe.:
- Hagyd. Ne kérdezz többet. Az arca és az anyja alapján, hajlamos a gyilkosságra.
Szerinted mennyire voltam beszarva az első naptól?
Az első napon egy szoknyában, egy fehér blúzban, kényelmetlen cipőben, Juhdifhkával az oldalamon beslattyogni a suliba, több volt, mint gáz. De a legrosszabb mégis a magány volt. A tudat, hogy nehezen barátkozol, nem vagy topmodell, nincs menő telefonod, és legszívesebben farmerben vagy és arról ábrándozol, hogy belebújhatsz a sportcipődbe nem igazán könnyítette meg a barátkozós dolgot olyan emberekkel, akiknek a csípője akkora, mint a te combod. Ráadásul melletted egy szőke óriás ül, és nem zavartatja magát abban, hogy bámuljon valakit. Bámulás közben elfelejt pislogni? Ugyan ember, szokj hozzá!
Szóval melletted az óriás, mögötted két kuka csaj, te pedig szoknyában feszengsz. Az osztály "menőbb" része hátul tolja az ívet, és a nyári bulikat, piálásokat beszélik meg és, hogy mennyire menő, hogy Ombre (nevezzük így) megcsinálta az osztálycsoportot. Ekkor jöttem rá, hogy csak én nem tudtam, hogy milyen osztályba kerülök. Az oké volt, hogy 'c' - és ki is fújt a tudásom. Nagy visítás hátul és a bandavezér körülállása imádása. Azonnal elfordultam onnan, és csak arra tudtam gondolni, hogyha délután beszélek anyával telefonon el ne bőgjem magam, mert csak fölösleges fájdalmat okoznék neki. És ekkor jött be Jennii.
Persze se a nevét, semmit nem tudtam róla. Először annyit érzékeltem, hogy egy kicsi, hosszú hajú, lány lép be az ajtón. Megtorpant és azonnal bevágódott az első szabad helyre. Ezek után nem sokat láttam, mivel Kobi - a másik magas csaj totál kitakarta. Két hét némaság után, mivel első padban ültem, a tanár megkért, hogy írjam össze az osztálynévsort, mivel valami idióta fénymásolat rám volt bízva. Francokat. Így bevágódtam az első szimpatikus helyre, nevezzük Schoffschur mellé. Németes vagyok, lehet, hogy észrevetted. Természetesen nagyot néztek, mikor egy idegen beült közéjük, konkrétan a semmiből és lihegve annyit kérdez.
- Tudjátok a többiek nevét?
Jenni elővette a füzetét és azonnal diktálta a neveket.
Azt hiszem innen kezdődött el minden. Innentől kezdve lettünk megállíthatatlanok.

Én legalább kerestem magunkról egy tisztességes képet, te segg!

Annyi minden történet, annyi minden miatt érzem azt, hogy igaz barátra leltem Jenniben, hogy sokáig tartana mindent felsorolni. Nagy részére nem emlékszem tisztán, de hozzá mindig jó emlékek fűződnek. Most gondolhatod azt, kedves Olvasó, hogy ilyen nincs. Mármint, hogy nem állíthat ilyet az ember két hét ismeretség után. És ez teljesen így van. De, ha két ember között ennyi hasonlóság, és ekkora összhang alakul ki percek alatt, akkor az nem véletlen, nem igaz? Még ha nem is voltam benne száz százalékosan biztos, kilencvenkilencre tudtam, hogy nem fogjuk elfelejteni egymást azzal a nőszeméllyel, aki életemben először apázott nekem. Természetesen, mint minden baráti társaságnak, nekünk is megvoltak a saját vicceink és sosem voltunk annyira szégyenlősök, hogy ne röhögjünk, röfögjünk és nyerítsünk mások előtt.
Hülyének néznek? Kapják be, ha nem értik a poént!
Minden nap szó szerint folyt a könnyünk. Szünetekben kártyáztunk és lejártunk a törzshelyünkre.; az oxiba.
Mit csinált két hülye ember?
Nézi a jó pasikat és idióta beceneveket talál ki nekik, hogy akkor is áradozni tudjanak róluk, mikor azok a bizonyos személyek a közelben vannak. Aztán mi történik, ha ilyen hülye gondolatokkal ülsz a fejedben egy unalmas órán?
Leírod őket egy füzetben, majd a becézett pasik között egy mini olimpiát indítasz.
Igen, nálunk megtörtént.
Jennivel mindig önmagam lehetek. Sosem kellett megjátszanom magam mellette, mert elfogadta, hogy nem vagyok normális. Sosem éreztette velem azt, hogy nem vagyok tökéletes. Nem felületes és elfogad. A személyiségem olyan részeit is előcsalogatja belőlem, amiről sosem álmodtam.
Sosem készültem fel arra, hogy öt srácért annyira rajongani fogok, mint most. Nem hittem volna, hogy Bécsben és plakáttal fogok pózolni, csak azért mert jól néz ki rajta a pali. Álmomban sem hittem volna, hogy megszállottan kutatok egy Rozgonyi Gábornak nevezett fiú után, akit a Szentkirályi ásványvíz flakonján láttam. Azt meg főleg nem hittem volna, hogy az ujjaim egy-egy srácot jelölnek majd, akiket távolról figyelek és csodálok. Fel sem merült bennem, hogy egy idióta vámpíros filmen bőgni fogok, magam sem tudom miért. És, ha valaki azt mondja nekem, hogy egyszer egy napon, mikor a kedvenc bandád mozi filmjére mész, szakadni fog az eső, az esernyőt kicsavarja a kezedből a szél, szarrá ázol, és minden veled szembejövőnek, akinek van esernyője, azt fogod ordibálni.: Remélem beléd csap a villám! - azt mondtam volna, te hülye vagy haver!
És mégsem, mindezt megtettem. Veled Jenni, a legjobb barátnőmmel.
És azt sem hittem volna, hogy írni fogok. Ezt az életcélt is Neked köszönhetem. Ha valahogy nem jön el a Jake és Jessica sztori, nem biztos, hogy itt tartanánk és nagy valószínűleg nem hasonlítanánk magunkat Petőfihez és Aranyhoz.
Igen. Ezekre nem lettem volna képes egyedül. Ehhez Te kellettél Jenni. Te vagy rám jó és néha rossz hatással - de persze ez fordítva is igaz. Nem lehetek eléggé hálás, sem a sorsnak sem az osztályfőnöknek, hogy engem bízott meg azzal a hülye listával. Lehet, hogy nem így alakulnak a dolgaink. De, ne pazaroljunk ilyen sok szót, a mi lett volna ha dolgokra.
Köszönöm, hogy mindig mellettem vagy bármi történjen is. Hogy segítesz, hogy kiállsz mellettem, támogatsz, biztatsz, hogy, hogy egyszerűen velem vagy.
Köszönöm, hogy az életem része lettél!

Önutálat.

Szia,drága Olvasóm!
Örülök, hogy egyáltalán még itt vagy és engem olvasol.Elég régen hoztam már új részt, persze mindezen már sem Neked, sem nekem nem kellene meglepődni. Tudjuk, hogy szar alak vagyok, hidd el érzem is.
A mai nap folyamán többször is kerültem olyan helyzetbe, amikor csak arra tudtam gondolni, hogy elég volt - befejezem.

Persze ezalatt nem az életet tettem félre, csupán a küzdést. Arról a küzdésről beszélek, hogy jó legyek mindenki számára. Hogy jó barát, jó tanuló, jó gyermek legyek - így lettem délutánra az a romhalmaz, aki most ír Neked. Az a romhalmaz, aki minden szaron bőg, aki a nyúzott, szakadt pólójában fekszik az ágyon és írja a füzetébe ezeket a sorokat, és közben azon gondolkozik, honnan a picsából szerezzen lap-topot, hogy mindez a neten is fent legyen, hogy esetleg segíthessen másoknak, talán Neked. Oké, tény, hogy ha én kibeszélem magamból a problémámat az nem segít másnak, de ilyen helyzetben jó tudni, hogy más is érez, érzett így. Megnyugtató a tudat, hogy nem vagyunk, vagyok egyedül.
Minden azzal kezdődött, hogy havonta egyszer, öt napon keresztül igazi nő vagyok - és a mai az első nap. Már ez betett, a többi már csak ráadás volt.
Ráadás az, hogy otthon beütött a krach - kevés pénz és tartozás a banknak, amiről senki sem beszél szívesen, ahogy én sem igazán. De nem is az a fontos, hogy mindez miért, mikor és hogyan történt, hanem, hogy mindet mit vált ki emberekből, jelen esetben belőlem. Miután anya közölte, hogy van egy kis gubanc - ami elég NAGY - kiakadtam, pánikba estem. Kapzsi dolog, de az első gondolatom az volt, mi lesz, ha nem lesz pénzünk. Nem csak magamért, a szüleimért is aggódtam, aggódom a mai napig. Tudom, hogy anya magát hibáztatná, ha nem lenne meg mindenünk, mi apával pedig magunkat, hogy hagytuk, hogy anya így érezze magát. Minden normális ember - szerintem - valamilyen szinten önmagát marcangolja ezért; én sem tettem másként. Eszembe jutott, hogy ha nem ennék ennyit, egyrészt nem lennék ilyen tagadt, másrészt nem költenénk ennyi pénzt kajára, vagy mondjuk, ha nem lennék könyvbolond, ha nem járnék drága iskolába, ha nem lennék kolis, ha nem én lennék én, talán nem történik meg mindez. Aztán mi történik? Az emberkénk kiakad, hogy mindez vele történik.
Pipa.
De mindez egy hosszú folyamat, mely a mai napon teljesedett ki. A harmadik ok a bili kiborulására, a "barátok". Később tuti megbánom ezt az idézőjelet.
Mindenki érezte már úgy magát, hogy senkinek és semminek sem jó. Ezeket a következtetéseket pedig a környezetéből vonhatja le az ember.
Alapjáraton nem tartom magam jó barátnak. Türelmetlen vagyok, akaratos és féltékeny. Lehet fura, de szeretem, ha egy barátom igazán az enyém. Nyugi nem zárok senkit sem a pincébe, de azért a lényeget fogtátok. Mindig is olyan barátságot akartam magamnak, mint amilyen a filmekben van - feltétel nélkülit és igazat, ahol nem számít az alak, kinézet, családi háttér és pénz. Néha úgy érzem, mindez megvan, amit megfogalmaztam, de ilyen ratyi pillanatokban, mint ez a mostani, úgy érzem, kicsúszik a kezemből minden, akárcsak egy hal. Ilyenkor esélytelennek tartom az egészet, sőt már abban is kételkedem, hogy létezik-e egyáltalán ezen a Földnek nevezett szarkupacon olyan, hogy barátság.
A lényeg a lényegben, hogy van három rohadt jó barátod az osztályban. Elvagytok, rengeteget nevettek, húzzátok a másik agyát, csináltok közös programokat és nincs olyan szünet, amit csendben töltenétek el. Egy nap azonban semmi nem történik veletek. Nem beszéltek, ha mégis a legszebb szavatok az egymáshoz. hogy kuss.
És nem tudod, ez miért történik. Nem tudod elképzelni, mit tehettél, hogy ezt érdemled bizonyos dolgok után. Elképzelhetetlennek tartod, mégis megtörténik.
Én úgy látom, hogy a pénz a gond, és a közös érdeklődési kör hiánya. Míg a barátom - hívjuk FényManó-nak - imád ruhákat vásárolni, élni, bulizni. Addig én a kockás ingemben és Puma cipőmben szarok a divatra, és totál hidegen hagy, vajon a telefontokom passzol-e a ruhámhoz. Nem hoz lázba a pénteki buli lehetősége, örülök ha a hóban nem akad el a busz. És nem okoz örömet az, ha anyámékat le tudom húzni több tízezer forinttal, mert "nekik van miből adni". Hát, érdekes.
Pont ma beszéltem az egyik barátnőmmel, Vivivel, hogy akármennyire tud egy olyan ember, mint én, olyan emebrekkel hülyéskedni és haverkodni, mint FényManó és a hozzáhasonló Fényemberekkel, soha sem leszünk olyan barátok, mint amilyet a fentiekben említettem. Nem fogjuk tartani a kapcsolatot érettségi után, nem egymásnak mondjuk el a pletykákat, amit azelőtt két perccel hallottunk, nem leszünk ott a másik életében létező fontos mérföldköveknél, és harminc év múlva már csupán ismerősök leszünk Facebook-on, és ha az értesítések között látjuk a másik nevét, csak arra tudunk majd gondolni, mintha ezelőtt ismertem volna. És én félek ettől az időszaktól.
Nagy valószínűleg mindez egy apróbb kiborulás, amit én nagy drámaként élek meg és holnapra már semmi sem lesz belőle, mert a gond eltűnt, akár hamu a szélben. Ennek ellenére köszönöm, hogy mindezt végig olvastad és itt voltál velem.

Boldog Karácsonyt!

Boldog Karácsonyt kívánok minden olvasómnak és látogatónak. Remélem mindenkinek úgy telik az év legszebb ünnepe, ahogy szeretné és eltervezte! :)

Így készült.: 18+ 1D *KE* sztorik.

Még ketten.: http://181dke.blogger.hu/
Majd egyre többen.: http://181dke.blogspot.hu/

Ebben a bejegyzésében - mint a címben is láthatjátok - az első blogomról olvashattok. Oké, szám szerint ez a második blogom, mert ugyebár volt a Nessa's life, de a törölt blogra már nem vesztegetnék szót, a

Woop-woop.

második pedig a Jennivel közösen írt, 18+ és 1D KE sztoris blog, aminek már nem vagyok "jogos tulajdonosa".
Hát igen, ezt már annyira rejtélyesen írtam, hogy kénytelen vagyok leírni - amúgy is leírtam volna semmi pánik, szóval csapjunk bele és vegyétek elő a popcornt.
Nos, 2012. október huszadikán látta meg a blogunk a napvilágot, mely eredetien a 18+ és *KE* sztorik nevet kapta. De tényleg fika nélkül mondom. Jenninek és nekem annyira egyértelmű volt ez a név, hogy kár lett volna az időnket arra pazarolni, hogy valami hülyeséget kitaláljunk. Ez megmutatta a valóságot valamint a blog témáját. Ketten kezdtük és nem ketten fejeztük be.
Hogy értem? Majd meglátod.
Szóval a hirtelen fellángolás után, létre is hoztuk a blogot, még az akkor menőnek számító blogger.hu-n. Jenni megírta a köszöntőt és belevetettük magunkat az írásba. Vagyis inkább Jenni számára volt kemény dolog, mivel ez egy perverz blog, annak is kellett lennie. Ehhez viszont perverz sztorik kellettek, amiért ugyebár Jenni felelt. És Isten látja a Directionereket, mindegyiket - rágjam meg a szívüket - eléggé mocskos fantáziával áldotta meg a sors. Így majdnem minden Jennire hárult. Mikor beszéltük, hogy milyen nehéz, mert mennyi kérés van, mennyi gond, hogy más 1D-s blogok ötletét lopjuk - persze minden csak hülye képzelgés, basszus, hogy perverz bloggal találkoztál már?; én is úgy tettem mintha nehéz lenne. És annak is tűnt, de most látom igazán, hogy minden kedves társírómra hárult. Innen is bocsesz csajszi! 
Szóval sajnáltuk egymást, miközben próbáltuk minél gyakrabban frissíteni a blogot. Az én feladatom a *KE* sztorik írása volt. Mielőtt bárki elítélné, egyáltalán nem könnyű ilyen kis piszkokat írni. Komolyan, próbáljátok ki. Egy rövid, ám annál többet mondó sztorit alkotni, ami romantikus és ne abból álljon, hogy az 1D egyik tagja és Te, mint modell vagy csupán egy rohadt jól kinéző csaj, egymás szemébe néztek és bumm, csók, szex, házasság majd gyerek. Vagy az utolsó kettő esetleg felcserélve. Igyekeztem jó sztoriakt írni, vagy egyszerűen kimásoltam egy facebook-os oldalról valami szemetet és annyi. Nem fektettem bele valami sok energiát, de nem is igazán bánom. Egy idő után, mindig az 1D-vel, az őrült rajongókkal foglalkozni, meg a sok dumával, hogy elloptad az ötletem, meg neeem, Te loptad el az én ötletemet és, hogy mindig tudtára kelljen adni az olvasónak azt, hogy tinédzser vagyok, hogy nekem is van családom, életem.
Fárasztó volt és feladtam. Talán túl korán.
Jennii próbálkozott azzal, hogy megmentse a "gyermekünket", így felvette a csapatba Szikrát. Kedves, lelkiismeretes író, elismerem. De nem ismertem, sőt igazából a mai napig nem ismerem. Megcsinálta az új oldalt a blognak, amit talán Te magad is jól ismersz, megcsinálta a design-t, hirdette a blogot. Jó munkát végzett és én ezzel be is fejeztem. A kollégium révén és az akkor, gagyinak számító LG telefonommal esélyem nem volt netezni, így sok mindenből kimaradtam. Elhalasztottam olyan dolgokat, amelyek nagy szerepet játszottak a blog alakulásában, valamint az én elhelyezkedésemben is.
Többé nem voltam tag.
Biztos nem szándékosan nem vettek rólam és az én szerepemről tudomást, de kezdtem eltűnni a csoportból, a szavam már nem volt lényeges. Amúgy is mindig Jennivel értek egyet, ezért is megy a mai napig jól a közös munka. Szép lassan eltűntem.
Jöttek-mentek az új írók, és büszkén mondták, hogy; Igen, én vagyok az új szerkesztő. De nem voltak azok, vagyis én nem tekintettem őket annak. Alapjában véve egy önző ember vagyok - hú, ez volt aztán az Edward Cullen-es mondat - és valamilyen szinten úgy éreztem, elvettek tőlem mindent. Nem utálom a jelenlegi írókat, cserkészbecsszó, egyszerűen nem tartoznak ahhoz a kiinduló ponthoz, mint én Jennivel, így egy pöppet betolakodó hatást érnek el nálam.Talán Te, aki mindezt olvasód, egy ugyanilyen "betolakodó" vagy, és ha nem érzed jogosnak a szavaimat, és esetleg megsértődtél; elnézést kérek. Mindez az én meglátásom és tényleg, még egyszer bocs, ha mindezt a szívedre vetted.
Na igen, a mai napig szép a blog, frissül, magyarul mondva jól megy a szekér. Bár a lila nekem a mai napig nem jön be igazán. Én magam, tényleg nem lehúzás, de sehogy sem lehet, jól kijönni ebből a bejegyzésből; nem érzem jónak. Sosem voltam perverz sztori fan, annak ellenére, hogy olvasok ilyen könyveket és Jenni nekem is írt egy ilyen sztorit, amit imádok. Áá, mindegy, már csak az ellen érzet beszél belőlem a többi íróval szemben, akit nem is ismerek. Így nem vagyok már írója és állandó tagja, a 18+ 1D Ke* sztoris blog szerkesztőinek.
Lényeg a lényegben, nem sajnáltatni akartam magam, semmi. Le akartam írni a történetünket, a blog történetét, mivel nagy szerepet játszott ez a blog abban, hogy most itt rólam olvashassatok - ki örül neki, ki nem.
Végezetül annyit mondanék, hogy köszönöm Jennii. Elképesztő büszke és hálás vagyok, hogy ennyi idő után sem adtad fel az álmunkat!

Egyszer volt egy szombat.

Holaa.
Wáu, hét rendszeres feliratkozó - igen, csak hat van kint, egy illető rejtettként követ - pipák, kommentek sokasága.
Elképesztő. El sem tudom mondani mennyire meglepődtem. Köszönöm Nektek.
Több szempontból is eredményesnek tekinthetem a szombati napot.

1. Nem aludtam át az egészet, ennek eredményeképpen erőm is volt megtanulni hétfőre. Yeeah!
2. Két blogom ötlete is teljesen megformálódott a fejemben, így nagy valószínűséggel újabb blog miatt ismét hallhattok felőlem. Pedig annyi blogom van már, ami már egy fél éve nem frissült.
3. Mialatt mentünk a városba elképzeltem, mit fogok adni anyának anyák napjára. Tiszta jó ötlet - szerintem. Hát nem fain?!
4. Végre találtam magamnak normális ruhákat, amikben nem úgy nézek ki, mint egy tehén. Nehéz délelőttöm volt, de a cuki, hosszított csíkos felsőért már megérte.

Nagyjából ennyi...igen. Én is többre számítottam és valószínűleg Ti is.

Legközelebb arról olvashattok, hogyan is készült el életem első olyan blogja, ami számít is.: Nézd az élet jó oldalát!

Ki is az a Jakab Fannii?

Én ezt hallgattam.

Hát hello-hello!
Először is nagyon szépen köszönöm a rengeteg érdeklődőt, elképesztően jól esett, nagyon hálás

vagyok. Mint láthatjátok ez a mostani bejegyzés ténylegesen rólam fog szólni, hogy ki is vagyok én. Az előző bejegyzés nem volt olyan sokatmondó és nem is kell, hogy megváltsam benne a világot. De szükségesnek éreztem azt, hogy úgy kezdjük el ezt az egészet, hogy némi sejtésetek legyen arról ki vagyok én; Jakab Fanni.
Egy tizenhét éves, Szabolcs megyei lány vagyok, aki egy olyan faluban töltötte élete eddigi szakaszát, melyről a fél világnak - ha nem az egésznek - tudomása sincs. Egy olyan helyről jöttem, mely rengeteg térképen nincs rajta. Ez a hely Nyírparasznya.
Igen, 'T' nélkül.
Rengeteg dolgot köszönhetek a kis falunak. A sok élményt, mely leginkább az iskolához kötődött, az igaz barátokat, csalódást és az első kisiskolás szerelmet. Az igaz nevetéseket, a rengeteg együtt töltött estét, a hajnalokig tartó beszélgetéseket, és a családomat. Sosem ért semmi baj ott, nem tudtam milyenek az igazi emberek. Számítóak, kapzsik és felületesek. Nem hittem volna, hogy ennyire le lehet nézni egy embert, aki egy olyan helyről jött, ahol még sohasem jártak, vagy amiről még nem hallottak. Míg fel nem kerültem a "nagyvárosba"; Nyíregyházára.
Tizennégy éves voltam és elhatároztam, hogy kitörök abból a közegből, ahol felnőttem. Nem, nem kell egy gettós, gengszter csajt elképzelni, akinek romba dőlt a családja. Merem állítani, hogy nagyon kevés fiatalból én vagyok az egyik, akinek a szülei a mai napig együtt vannak és szeretik egymást. Azt döntöttem el, hogy én leszek az a diák, aki nem a megszokott iskolába megy; ergo nem Mátészalkára egy olyan szakot tanulni, amivel később nem sokat ér. Így a Sipkay Barna Kereskedelmi Vendéglátóipari Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium, - igen, rohadt hosszú neve van - kéttanítási nyelvű idegenforgalmi és vendéglátóipari tagozatára adtam be a jelentkezésem. Gond nélkül felvettek, és hogy villogjak, a rangsorban nyolcadikként. Kollégista lettem, melyről már nem tudnék rossz dolgot mondani, kivéve a szigort, de azzal mindig hadilábon áll az ember. Vagy jó ha van, vagy gond ha nincs. Jó, ha akkor van, mikor a helyzet neked kedvez, ha viszont nem? Egy életre meg tudod utálni a kollégiumot és a vele járó szigort. Immár ez a harmadik évem, de még most sem fogytunk ki az izgalomból, viccekből.
De ennyit a lakhelyemről.
Anyukám foglalkozása miatt, már nagyon fiatalon közöm volt a könyvekhez. Egyébként könyvtáros. Igazság szerint nem szerettem olvasni. Azokat a könyveket, melyek már vastagabbak voltak, mint a kisujjam, olyan messze elkerültem, amennyire csak lehetett. Még a Garfield napi kalandjait is kihagytam az újságban, mert olyan nincs, hogy én olvassak.
Minden az Alkonyattal kezdődött. Nem, nem lettem vámpír, sem vérfarkas, de ennek a könyvnek köszönhetem, hogy most már könyvmolynak nevezhetem magam. Annak hatására, szinte faltam a könyveket. És nem csak amolyan tessék-lássék módon; oldalról oldalra tudom, mi szerepel néhány könyvben. Azóta rengeteg könyvet elolvastam - most, hogy leírtam ezt a sort eldöntöttem, hogy egy listát fogok csinálni melyben leírom, melyek azok a könyvek, melyeket már kivégeztem. Nagy valószínűséggel ez az oka annak, hogy most rólam olvastok. Azelőtt sosem foglalkoztatott az, hogy a cikkeket, hogyan írják, miért, és hogy mindez mekkora élvezet. Ennek ellenére, tizenhárom évesen eszembe nem jutott volna az, hogy mindössze tizenhét évesen kilenc blogom lesz, amik valamilyen szinten "híresek". Jenniinek köszönhetem, hogy megismerhettem ezt a világot. Az Ő első blogján segédkeztem, ennek révén sok bloggal találkoztam. Egoista gondolat, de mikor azokat olvastam mindig az jutott eszembe, hogy ilyet én is tudok. Ezért bele is fogtam az első blogomba, aminek a címe; Nessa's life.
Ugye milyen eredeti?!
Szerintem sem.
De a blogjaimról később írnék. Úgy tervezem, hogy mindegyiknek szánok egy bejegyzést, hátha felkeltem az érdeklődéseteket. Na szóval, jelenleg kilenc blog büszke, ám annál lustább írója vagyok, azonban a blog-ötletek még mindig tobzódnak a fejemben, és nem hagynak nyugodni.
De, hogy ismét megtörjem a varázst, magamról írok, hogy milyennek látom magam és, hogy engem milyennek látnak.:

"Mindig is olyan ember akartam lenni, akit nem nagyon érdekel, hogy mások mit gondolnak róla....
De nem hiszem, hogy ilyen vagyok."

Hát nem, szerintem sem ilyen vagyok.

Én saját magam, egy visszahúzódó, nehezen barátkozó emberkének vallom, aki nehezen oldódik fel társaságban - főleg ismeretlenben -azonban tudok annyira felszabadult és spontán lenni, amely valamilyen szinten kiveri néhány embernél a biztosítékot. Nem tudom, hogy mindez mennyire összeegyeztethető, és nem is állítom, hogy nekem mindig sikerül. Viszont az ismerőseim nagy részét ha megkérdeznénk, eszükbe sem jutna azt mondani, hogy én visszahúzódó vagyok. Mindenki egy eleven, bulizós csajnak ismer és meglepődik, ha mindennek az ellenkezőjét tapasztalja. Eléggé türelmetlen vagyok, a hangulatingadozásaimat ne is említsük. Nem vagyok egy "vasággyal-negyven-kilós" fazon és Isten látja lelkem, nem is leszek soha. Bár én elégedett vagyok ezzel, nem mindenki fogad el olyannak, amilyen vagyok, vagy amilyenné válok az idő során. De mindezzel nagyon belelovagoltam a bejegyzéseim témáiba. Nagyon hamar meg tudok szeretni embereket, de annál is rövidebb idő alatt tudok meggyűlölni egyes személyeket. Nagyon hamar függő tudok lenni - ennek nagyon jó példája a Csábításból Jeles randijáték. A függőségem és a játékmániám miatt, már tizenkilenc profil tulajdonosa vagyok és megrögzötten kutatok akciópontok után. Nagy függője lettem a mangának és az anime-nek, ami nem egészen négy napja tart.
Néhány szóval; egy életvidám, okos, néhányak szerint kedves lány vagyok, aki tud olyan gané lenni, hogy azt kívánják, bárcsak ne ismertek volna meg.
Érzitek az ellentétet?
Nos, hirtelen ennyi minden jutott eszembe. Ha valamire Te, esetleg kíváncsi vagy, kérdezz tőlem bátran. Elérhetőségeim, mint láthatjátok a jobb oldali modulsávban fel vannak tüntetve. ;)

Auf Wiedersehen!.:

Fannii x

Hello-hello. Fannii vagyok.

Először is, miért ír egy tizenhét éves lány naplót?
Mert nincsenek igaz barátai? Talán.
Nincs senki, aki meghallgassa Őt? Előfordulhat.
Van mit kiteregetnie a szerelemi életéről? Nálam, tuti nincs ilyen "gond".
Vagy ez segít az illetőnek abban, hogy egy valós, mindentől önállósított képet kapjon a napjáról, a barátairól az életéről, leginkább önmagáról? Valószínű.
Vagy szimplán unatkozik és ez egy jó elfoglaltság? Majd meglátjuk.
Nos hát a nagy elmélkedés után, sziasztok!
Mindenkinek köszönöm, aki benézett ebbe a blogba és vette a fáradtságot, hogy az én unalmas életemről, szokásaimról, véleményeimről, nézeteiméről - vagyis rólam olvasson. Nyilvánvalóan nem lesz ennek a blogomnak akkora nézettsége, mint egy fanfictionnek, de miért ne kezdhetnék bele?
Gondolataim és véleményem van, amit nem félek kimondani.
De ugyebár, mint mindennek, ennek a blognak is megvan a maga saját kis története. Egy ötlettel indult minden, miszerint teszteljem az olvasóimat, mivel felmerült bennem és a barátnőmben az a kérdés, hogy miért olvasnak minket? Mert életünk első blogja, egy 1D-s 18+-os blog volt? Vagy, mert tényleg jól írunk? Ezért is csináltam egy kamu g-mail-t, mellyel regisztráltam a blogspotra. Így kezdődött rövid és semmit nem érő, pályafutásnak nem nevezhető létezésem, Phoenix Rock néven. (Bár a név még mindig full jó) Amiről azóta tudomást sem vettem. A végén elvetettem az ötletet, miszerint új "íróként" törjek be a köztudatba. Így jegeltem az életemről szóló blogot. A születésnapomra a barátnőmtől egy gyönyörű, bársonyborítású, kötött naplót kaptam. Hadd ne mondjam, durván három napról van benne bejegyzés, mivel nincs kedvem leírni a dolgokat. Mindezt nem azért mert nincs miről írni. De olyan semmitmondó mondatokat beleírni abba a gyönyörű füzetbe?
Kizárt.
Megmarad blogötlet-naplónak.
Aztán rájöttem, hogy azt akarom, hogy rólam olvassanak. Az szeretném, hogy tudják mi van velem, amihez nem szégyellem a nevem és arcomat adni.
De nagyjából szerintem mindez elég "bevezetőnek".
Annyit szeretnék még mondani, hogy egy nagyon kedves és tehetséges barátnőm; Bea, fog az életem szereplőiről, valamint rólam rajzokat készíteni, amelyet igyekszek minél hamarabb felrakni, hogy a blogom minél barátságosabb, szerethetőbb legyen. Akárcsak én, de ebből a mondatomból már csak az egoizmus szólt. :)
Remélem velem tartotok majd és néhány hozzászólást, észrevételt majd a kapok.
Köszönöm, hogy itt jártál. :)

Adios amigos.:

Fannii